"...mint valami fölbontatlan levél"

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró

Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. (...) Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.

Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, óriás nyelvtechnikájú - bár nem túlságosan hűséges - magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró - akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

Bővebben itt

Életrajza itt Összegyűjtött versei itt

 

Jobba Gabi

Jobba Gabi (Jobba Gabriella) (Szeged, 1947. március 27. – Budapest, 1983. augusztus 29.) magyar színésznő, énekesnő.

Élete

A szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett oklevelet, és a kecskeméti pályakezdés után a 25. Színházhoz szerződött, s tagja maradt Népszínházzá történt átszervezéséig, majd annak tagjaként folytatta működését. Közben játszott a Mikroszkóp Színpadon, Debrecenben, Szegeden, a Szentendrei Nyári Játékokon, a Várszínházban, az Egyetemi Színpadon és a Gyulai Várjátékokon. Különös, fanyar egyéniségű színésznő volt, a tragikus szerepek álltak legközelebb egyéniségéhez. Ismert versmondó volt. Több sikeres önálló estet tartott: Petőfi centenárium, Buta Auguszt, Nosztalgia, Karády-est, Egy este Lady L.-nél, A Nemzeti Színház szerződtette. Énekesnőkét is ismert volt: 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon: Mary Zsuzsival énekelt közös duettet, Csakis nekem címmel. A siker azonban csak a hetvenes években köszöntött rá az énekesi pályán: ekkor Karády-dalok éneklésével szerzett országos hírnevet. 1983. augusztus 29-én öngyilkos lett. Kétségbeesett tettének okait máig homály fedi.

 

 

Isten éltesse Kallós Zoltánt!

Kallós Zoltán (Válaszút, Románia, 1926. március 26. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja (2005).

Életpályája

Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Sepsiszentgyörgyön folytatta, Kolozsvárt tanítói oklevelet szerzett (1946). Tanító a kalotaszegi Magyarvistán (1946–50) és a moldvai Lészpeden (1956–57), közben elvégzi a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát (1955), szakirányító a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házánál (1957–58), 1958-ban rövid időre bebörtönözték politikai nézetei miatt, újra tanító, majd faipari vállalati alkalmazott Gyimesben (1959–68). Szabad művészi pályára lépve Kolozsvárt az ifjúsági táncház mozgalom egyik tanácsadója. Első írását a Kolozsvári Református Kollégium Remény c. diáklapja közölte (1943). Néhány tanulmánya és cikke a Művelődés és Utunk, a budapesti Néprajzi Közlemények és Tánctudományi Tanulmányok, a kecskeméti Forrás, a debreceni Műveltség és Hagyomány hasábjain jelent meg.A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklórnak úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve (Szabó T. Attila gondozásában és bevezető tanulmányával, 1971) Budapesten három új kiadást ért meg (1973, 1974, 1977). Tartalmával – 259 ballada és további 8 ballada meseváltozata – a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, mennyiségi értékét pedig megsokszorozza minősége: négy néprajzilag jelentős táj balladaköltészetének újabb termésével együtt a feledésre ítélt archaikus típusokat és változatokat mentette meg a művelődés számára, jórészt dallamokkal. Új guzsalyam mellett c. másik könyve (1973) egy klézsei öregasszony, a 76 éves Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa énekes repertoárjának (balladák és dalok) monografikus gyűjteménye: szövegtár dallamokkal és hanglemezmelléklettel, egyszersmind első kísérlet a magyar balladakutatásban egy személyi monográfia összeállítására. 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelynek keretében szórványvidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezik meg Válaszúton bentlakásos rendszerben, s ezen kívül foglalkozásokat tartanak számukra, megismertetik velük a hagyományos eszközöket, mesterségeket, népdalokat, néptáncokat. Az Alapítvány ma is hatékonyan működik, évente számos népzenei tábort szervez. Kallós Zoltán Kolozsvárt és Válaszúton él és alkot.

Forrás itt

 

Molnár József festő, grafikus

Molnár József (Zsámbék, 1821. március 21. – Budapest, 1899. március 6.) magyar festő, grafikus.

Művészi pályája

Művészete az érzelmesen lágy festéstől haladt a romantikus témaválasztás és előadásmód felé. Számos munkájában a biedermeier romantikus elemekkel keveredik. Pályája elején, hogy megélhetését biztosítani tudja, szinte bármilyen festői megbízatást elvállalt, arcképeket, életképeket, tájképeket és szentképeket is festett. 1840-ben, a Műegylet első kiállításán egy népies témájú életképpel, a Drótos tót című festményével szerepelt. Hazatérése után történelmi témaválasztású képeivel a magyar művészet nemzeti törekvései mellé állt. 1855-ben készült Dezső vitéz feláldozza magát Róbert Károlyért című képe, amely meghozta számára az elismerést és nevét országosan ismertté tette. A hatásában mozgalmas, romantikus pátoszt sugárzó, de hangsúlytalan megvilágítású és kemény rajzosságú képen a biedermeier és az akadémizmus felfogása keveredik. A festmény jelentős állomása a magyar történelmi festészet kialakulásának, de témaválasztásában sem szerencsés, mert bár hazafiúi önfeláldozásra tanít, az abszolutizmus idején, mikor a nemzet szembefordult az uralkodóval, nem szerencsés az uralkodójáért meghalni kész Dezső vitéz példaképül állítása. Az 1850-es években még több történelmi képet festett. A Műegylet 1859. évi, történelmi festményre kiírt pályázatán IV. Bélát megmentik a Frangepánok a tatárok elöl című képével vett részt. Valamennyi hasonló témaválasztású képéből hiányzik az igazi művészi erő, inkább a dicsérendő szándék és a tetszetős kivitel hozott számára elismerést. Ebben az időszakban készült a lélektani ábrázolás szempontjából legérdekesebb műve, a Théodore Géricault hatását magán viselő Hajótöröttek. A királyi család tulajdonába került Budavár visszavétele című kompozíciója után már csak táj- és életképeket festett. Korábbi munkáival szemben életképeinek témáját ekkor már inkább a polgárság életéből merítette. E korszakában tájképein teljesen szakított a biedermeier naturalizmussal és arra törekedett, hogy a színekkel, illetve a megvilágítással a képet hangulatossá és egységessé tegye. A fény- és színhatások iránti fogékonysága egyes festményeit a plein air előfutárai közé sorolja. Számos tájképet festett a Magas-Tátrában, ezek alapján a magyarországi művészettörténet a Mészöly Géza előtti tájképfestészet jelentős képviselőjeként tartja számon. Részt vett a főváros művészeti életében, képeivel rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain. Életéről és műveiről Turcsányi Erzsébet művészettörténész írt monográfiát Molnár József 1821–1899 címmel (Budapest, 1938).

Bővebben itt

 

Gabriel García Márquez

Mindig mondtam, hogy az ember gyorsabban öregszik a fényképein, mint az életben.

Gabriel García Márquez (Aracataca, 1927. március 6. – Mexikóváros, 2014. április 17.), teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte, haláláig Mexikóvárosban élt.Gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának nevezik, és írásainak nagy része erősen kötődik is ehhez a stílushoz, de túl változatosak ahhoz, hogy művei összességükben könnyen beskatulyázhatóak legyenek.

A legnagyobb kortárs írók közé nem várt helyről, Kolumbiából robbant be egy új név: García Márquez. 1955 óta publikál, de csak 1967-ben indult meg élénk érdeklődés személye, és rajta keresztül az egész latin-amerikai irodalom iránt. Ekkor je- lent meg Száz év magány című regénye, melyről Pablo Neruda így nyilatkozott: "Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta." A Száz év magány-t a világ számos nyelvén nevezték "mesterműnek", szerzőjéről pedig neves latin-amerikai írókortárs, Mario Vargas Llosa írt monográfiát. Az idősebb nemzedék megbecsülését Amado fejezte ki: "A mai spanyol-amerikai regények közül Asturias és García Márquez műveit mindenki máséinál többre tartom." Jevtusenko egy amerikai interjújában García Márquezt tréfásan "a világirodalom Peléjének" nevezte. 1928-ban született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. Kilencesztendős koráig élt ott, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrás- ként táplálják műveit. "Az én könyveim nem a semmiből, hanem a latin-amerikai, ezen belül is a Karib-tenger vidéki valóságból készülnek. A mindennapi létezés itt olyan, hogy végül is hozzászoktat mindenféle emberi frusztrációhoz, történelmi bohózathoz, geológiai balszerencséhez." Jogot tanult, de nem szerette, hamar abba is hagyta. Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetési gondok miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között, a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként, a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől. 1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, A söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Öt, illetve hat év múltán szinte egyszerre három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregény (Vargas Llosa "kis remekműnek" nevezte); a La mala hora [Baljós óra] című regény, melynek tömör, sejtető stílusa nagy erővel idézi fel az erőszak atmoszféráját Kolumbiában; a Los funerales de la Mamá Grande [Az óriás mama temetése] című novellás kötet. 1961-ben Párizsból - ahonnan addig egy kolumbiai lapot tudósított - Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetőségek. Forgatókönyvírás és alkotói válság öt éve következett, mígnem 1965-ben az Acapulcóba vezető úton, hirtelen megjelent előtte a "regényfolyó", melyet kora ifjúsága óta meg akart írni. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt, miközben családjával kölcsönpénzen élt, papírra vetette a Száz év magány-t. Ez az "eposznak", "sa- gának" nevezett regény a műfaj XX. századi életképességét bizonyítja. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban, tizennyolc nyelvre fordították le.

Bővebben itt

Két idézete

A nyelvek szabadon kószálnak mindenfelé, összekeverednek és összezilálódnak, és elkerülhetetlen sorsuk felé rohannak, mely egyetlen, globális nyelvbe akarja kényszeríteni őket.

A kultúra minden alkotótevékenység összegző ereje: az emberi értelem társadalmi hasznosítása.

A színekkel kifejezhető humánum

Almár György, eredetileg Fränkel György (Budapest, 1895. március 2. – Budapest, 1974. január 16.) építész, iparművész, festő, grafikus.

Életpályája

Korán kezdett el festeni, már gyerekkorából maradtak fenn képei. Érettségi után bevonult katonának, aztán tüzérként végigharcolta az első világháborút. 1920-ban a budapesti József Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet, majd 1923-ig Berlinben dolgozott. Itt eleinte festészeti tanulmányokat folytatott, később Bruno Paul építészeti irodájában helyezkedett el, ahol módja nyílt megismerkedni a modern funkcionalista belsőépítészettel. 1923-ban hazatért, és Ligeti Pál irodájában dolgozott közel két évig. 1924-ben önállósította magát, saját tervezőirodát nyitott. 1927-ben lakásművészeti terveit (Fiora Margit kerámiáinak társaságában) a Mentor könyvesbolt kiállításán mutatta be. A Mentor könyvkereskedés körül szerveződő modern művészeti csoport mellett a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és a Magyar Műhely-Szövetség munkájába is bekapcsolódott. A Magyar Műhely-Szövetség 1932-ben a Kézművesipari Kiállításon saját tervezésű, költséghatékonyan megvalósítható és funkcionálisan újszerű, egyterű családi házat mutatott be. Az épületet Beutum János tervezte, a bútorokat pedig Almár György. Almár György elsősorban kisebb épületek, családi házak és bútorok tervezésével foglalkozott, a korszerű lakberendezéssel kapcsolatos elképzelései, tervei több szakkönyvben jelentek meg az 1930-as években. Komplex szemléletére jellemző, hogy bútortervezés mellett dekoratív falfestéseket, fali tapétaképeket is készített.A második világháború után az Építéstudományi Intézet, az Építésügyi Minisztérium, majd a Lakóterv munkatársa lett. Szerkesztője volt (Major Máté mellett) az Építés–Építészet című folyóiratnak. 1955-ben nyugdíjba vonult, és életének hátralevő közel két évtizedét a festészetnek szentelte. Természetközeli tájképek, csendéletek után lépésről lépésre tért át az absztrakt ábrázolásmódra. Festőművészként számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt. 1968-ban alapítója, majd élete végégig elnöke volt az Építők Műszaki Klubjában működő Művészetbarátok Körének. Képei megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galéria, Miskolci Galéria és Szombathelyi Képtár gyűjteményében.

Wikipedia

„Csodálatos belső világát tárta ki, de szemérmesen…Ezernél több képében olyan hagyatékot hagyott ránk, hogy az elmúlt évtizedek egyik igen jelentős alkotóját kell benne meglátnunk. Nem érdekelte a hírnév, elismerés, besorolás, egyedül azzal törődött, hogy kimondhassa igazát. Miben volt igaza? A színekkel kifejezhető humánumban. Tudott rajzolni, mindent el tudott mondani alakokba, arcokba, karakterekbe komponálva is, de még inkább érdekelte, hogy színeket öltve milyen a természet azon túl, ahogy számunkra megjelenik…”

Dr. Koczogh Ákos művészettörténész Almár György keszthelyi kiállítására írt megnyitójából (1984)

Forrás itt

Erich Kästner költő, író

Erich Kästner (Drezda, 1899. február 23. – München, 1974. július 29.) német költő, író, forgatókönyvíró

Az 1920-as években kibontakozó polgári humanizmus költője és írója, annak az új stílusiránynak a követője, amely felváltva az expresszionizmus világmegváltó extravaganciáját, az új tárgyilagosság (=Neue Sachlichkeit) képviselője. Hol rezignáltan, hol harcosan, de alapvetően mindig optimista moralistaként küzd az emberiség megjavításáért. Kissé talán méltatlanul is, de a világ elsősorban értékes, humoros gyermek- és ifjúsági regényeit ismeri, jelenleg a magyar irodalmi közvélekedésben is mint ifjúsági író szerepel.

Wikipedia

Idézetek

A humor a bölcsek esernyője.

Az erkölcsnek is megvan a nehézkedési törvénye: a silány fölülkerekedik, a jó alászáll.

Noha a közmondással ellentétben a pénz nem hever az úton, mégis vannak, akik megtalálják.

A gazdagság árt a vidámságnak.

A tévedés néha jó
ám olykor hiába,
az Indiába induló hajó
se mind jut Amerikába.

Forrás: Bölcsességek könyve, Szalay 1999. ISBN 9639178276

"Vendégünk moralista; Racionalista, Dédunokája a német felvilágosodásnak, esküdt ellensége a hamis mélységnek (Ö) hódolója, és rajongója a három elidegeníthetetlen követelésnek: az érzelmek õszinteségének, a gondolkodás tisztaságának és az írott s mondott szó egyszerûségének. Hisz a józan emberi észben, miként a csodában, és így minden szép rendjén is volna, ha hinne a csodában, de hiszen éppen ezt tiltja meg neki a józan emberi ész."

SZEKÉR NÓRA Erich Kastner különös élete itt

Ernst Waldfried Josef Wenzel Mach

Ernst Waldfried Josef Wenzel Mach (Chirlitz-Turas , ma Brno városrésze, Csehország], 1838. február 18. – Vaterstetten, 1916. február 19.) morvaországi osztrák fizikus, filozófus

Élete

Ernst Macht 14 éves koráig szülei tanították. Azután beiratkozott a Kremsier-i gimnáziumba (ma Kroměříž), ahol három évig tanult. 1855-ben a Bécsi egyetem hallgatója lett. Ott fizikát tanult és egy félévig orvosi fiziológiát is. Doktori diplomáját 1860-ban kapta meg fizikából. Korai munkájában a Doppler-hatást tanulmányozta az optikában és az akusztikában. 1864-ben Grazba ment, ahol a matematika professzora lett, egyúttal lemondott a Salzburgi egyetem sebészi tanszékének vezetéséről. 1866-ban fizikaprofesszor lett. Mach a fizikai érzőszerveket is tanulmányozta. 1867-ben elfogadta a Prágai Károly-Ferdinánd egyetem kísérleti fizika professzori kinevezését, ahol 28 évig maradt. A következő három évben a Bécsi egyetemen tanított. 1898-ban szívmegállást szenvedett, 1901-ben visszavonult a Bécsi egyetemen elfoglalt pozíciójából és az osztrák parlament felsőházának tagja lett. Bécset 1913-ban hagyta el, amikor fiához Vaterstettenbe költözött (München mellett). Itt tudományos írásaival és levelezéssel foglalkozott 1916-ban bekövetkezett haláláig.

Munkássága

Mach fő hozzájárulása a fizikához a lökéshullámok leírása és lefényképezése volt. Először logikailag kikövetkeztette, majd kísérletei alapján pontosan leírta, hogy a hangsebességnél gyorsabban haladó (=szuperszonikus) lövedék hogyan nyomja össze maga előtt a levegőt, ezzel lökéshullámot hozva létre. A lökéshullám kúp alakú, melynek csúcsában a lövedék van. Mach erről szóló tanulmánya 1877-ben jelent meg. A hangsebességnél gyorsabban haladás fontos gyakorlati szerepet játszik az aerodinamikában és a hidrodinamikában. A sliren-fotográfia (angolul: schlieren photography) módszerét felhasználva ő és fia, Ludwig le tudták fényképezni a láthatatlan lökéshullámok árnyékát. Az 1890-es évek elején Ludwig Mach feltalált egy olyan interferométert, amivel élesebb fényképet lehetett készíteni.Foglalkozott a fényinterferenciával, a fényelhajlással, a polarizációval és a fénytöréssel. Mach pszichológiai és fiziológiai kutatásokat is végzett, hozzájárult a „gestalt-jelenség” tanulmányozásához, felfedezte a róla elnevezett Mach-sávokat (ez egy optikai illúzió). 1873-ban egymástól függetlenül ő és Josef Breuer orvos és fiziológus felfedezte, hogy a belső fülben a félkör alakú csatornákban mozgó folyadéknak az egyensúly megtartásában van szerepe. Mach ismertté vált fenomenalista filozófiai elképzelései miatt is, amiben elsődlegesnek tekintette az érzékelést. Ez az elképzelés ellentétben állt az akkoriban elfogadott atomelmélettel, ami az atomokat és molekulákat az elmétől teljesen független dolgoknak tekintették. Mach 1908 ás 1911 között Max Planck erősen kritizálta ezt a felfogást, mivel ellentétben állt a fizika akkori felfogásával.Mach kritikája Newton tér- és időfelfogásáról befolyásolta Einsteint, aki azonban később arra a megállapításra jutott, hogy itt Mach és Newton filozófiájának szembenállásáról van szó, és hogy Mach fizikára vonatkozó kritikája nem volt elég megalapozott. Mach legismertebb ötlete az Einstein által Mach-elvnek nevezett kozmológiai elképzelés, ami a tehetetlenség eredetével foglalkozik. Mach ezt soha nem foglalta írásba, csak grafikusan ábrázolta.

Wikipedia

Mach rendszeresen tiltakozott az ellen, hogy filozófusnak tekintsék. Mégis, a tudománnyal kapcsolatos elmélkedéseiben összefüggõ filozófiai elképzelést fejt ki a világ természetérõl és a megismerés mibenlétérõl, s ez jelentõs hatással volt a XX. századi filozófiai gondolkodásra. Mach fölfogása szerint a bizonytalan metafizikai spekulációk kizárásával csupán annyit állapíthatunk meg, hogy a világ azokból a semleges – se nem ideális-szellemi, se nem materiális természetû – “ELEMEK”-bõl (színekbõl, hangokból, hõ-, nyomás-, tér-, idõérzetekbõl, hangulatokból, érzelmekbõl, emlékképekbõl, akarati folyamatokból) épül föl, melyek érzeteink, benyomásaink, lelki élményeink tovább nem bontható alkotórészei. Az elemeken kívül nem létezik semmi, amirõl biztos tudásunk lehetne: a más létezõkrõl való beszéd a hit s a metafizikai spekuláció területére tartozik, s semmi köze sincs a tudáshoz és a tudományhoz.

Forrás  itt

Sir Francis Galton

Sir Francis Galton (Birmingham, 1822. február 16. - Haslemere, Surrey, Anglia, 1911. január 17.) angol polihisztor, felfedező, feltaláló, antropológus, földrajztudós, meteorológus.

Életpályája

Francis Galton 1822. február 16-án született Birminghamben, Angliában, egy brit felsőosztálybeli család gyermekeként. Anyai ágon Erasmus Darwin unokája, Charles Darwin unokatestvére, apai ágon híres és sikeres fegyvergyártók és bankárok leszármazottja. Apja, Samuel Tertius Galton jómódú bankár volt, akinek halála után Galton olyan örökség birtokába került, hogy nem volt szükséges szakmát elsajátítania.Egy rokkant nővér, Adéle végezte korai tanítását. Beszámolók szerint Galton csodagyerek volt. Koraérettségét bizonyítja, hogy 4 évesen már tudott olvasni, ismerte a latin főneveket és mellékneveket, tudott összeadni, szorozni és ismerte az órát is. 13 évesen a King Edward Iskolába került Birminghambe, ám skarlátos lett, és ez hátráltatta tanulmányaiban. 16 évesen elkerült a magániskolából a birminghami kórházba, mint házi tanuló. Édesapja azt akarta, hogy Galton orvos legyen. 1840-44-ig matematikai tanulmányokat is folytatott. 1844-ben megszerezte B.A. (Baccalaurens Artium) fokozatát Cambridge-ben, ahová májusban apja halála miatt nem tért vissza, hogy folytassa orvosi tanulmányait. Korai éveiben Galton lelkes tanuló volt. 1845-46-ban elment Egyiptomba, 1850-ben csatlakozott a Royal Geographical Society-hez, hogy egy Afrikába induló kétéves nehéz expedícióban részt vegyen, amelyben a mai Namíbia területén térképeztek fel részeket. 1855-ben megjelent az Art of Travel (Az utazás művészete) című könyve.

Működése

Galton egy polihisztor volt, aki jelentősen hozzájárult a tudomány néhány területének fejlődéséhez, beleértve a meteorológiát (anticiklon felfedezése és az első népszerű időjárási térképek), statisztikát (regresszió és korreláció), pszichológiát (szinesztézia), biológiát (környezet és öröklés mechanizmusa), kriminológiát (ujjlenyomat).

Munkássága

Öröklés, eugenetika

1859-ben megjelent unokatestvére, Charles Darwin A fajok eredete című műve, ami megváltoztatta Galton életét. Érdeklődése a környezettől az emberek felé fordult. 1869-ben jelent meg legismertebb műve, a Hereditary Genius: An Inquiry into Its Laws and Consequences (Öröklött lángelme: az öröklődés törvényeiről és következményeiről). A műben azt igyekezett bizonyítani, hogy az ember természetes képességei öröklődésből származnak. Az egyéni különbségekben döntő szerepet játszik az öröklés, s a kiválóság egynemű. A különböző területeken kiemelkedő emberek családfáját vizsgálta. Azt is megfigyelte, hogy minél közelebbi volt a rokonság, a tehetség előfordulása annál nagyobb volt, és hogy a rokonok hasonló területeken voltak tehetségesek. Galton úgy vélte, az eredmények igazolják a nézetét a képességek örökletességéről, azonban a környezeti hatások befolyásának a lehetőségét könyvében nem vette figyelembe. Készített egy kérdőívet, melyet a Királyi Társaság 200 kiemelkedő tagjának elküldött. A legtöbb tudós 
a tudomány iránti érdeklődését veleszületettnek vallotta, azonban bizonyítékok támasztották alá a környezet szerepét is. Galton a „nature and nurture” (öröklött és tanult) kifejezést 1874-ben megjelent könyvében (English Men of Science: Their Nature and Nurture) használta, ami a kiemelkedő brit tudósokról szólt. Nature az, amit az ember magával hoz a világra, és nurture minden születése után ért hatás.Galton bevezette az ikervizsgálatot, mert felismerte, hogy a környezeti tényezők is hatnak a fejlődésre, és így az örökletes és a környezeti tényezők relatív hatását meg tudta mérni. Galton tett először kísérletet az 
értelmi képességek mérésére. Darwin evolúciós elmélete után kezdték érdekelni az egyéni különbségek. Szerinte az intelligencia egy kivételes érzékelési és észlelési képesség, ami egyik generációról a másikra öröklődik. Annál intelligensebbek vagyunk, minél érzékenyebbek az észlelési érzékszerveink, hiszen minden információ ezeken keresztül kerül hozzánk. Galton olyan következtetésre jutott, hogy az eugenika (fajegészségtan) vagy a szelektív szaporodás segítségével növelni lehetne az emberi faj értelmi képességeit. 1844-ben, a londoni Nemzetközi Egészségügyi Kiállításon felállította az első antropometrikus 
laboratóriumot, ahol több mint 9000 látogatóval végzett vizsgálatot fejméretre, látásélességre, hallásküszöbre, reakcióidőre és vizuális formaemlékezetre. Galton eredményei nem az intelligencia mérését mutatták, de bevezette a korrelációs együtthatót. Galton sürgetésére Karl Pearson[1] bevezette a Pearson-féle produkt-momentum korrelációs együtthatót.Galton egyéb pszichológiai munkásságába tartozik a szóasszociációs vizsgálat, a vizuális képzeletről végzett kutatásai és foglalkozott emberi és állati hallás  tanulmányozásával is.

Statisztika, szórás, regresszió és korreláció

Az 1860-as évek végén Galton kigondolta a szórást (átlagos eltérés). Feltalálta a regresszió sorozat használatát, és ő volt az első, aki leírta és megmagyarázta a regresszió közös jelenségét az átlag irányába. Úttörő volt a normál eloszlás használatában, felfedezte a kétváltozós (bivariate) normál eloszlás tulajdonságait és a regresszióelemzéssel való kapcsolatát. Elkészítette a Galton-deszkát.

Ujjlenyomat

Galton kimutatta, hogy az ujjlenyomat jellegzetes mintázata minden személynél ugyanaz marad egész élete során. Azóta az ujjlenyomat-azonosítás a személyazonosság megállapításának legfontosabb eszköze lett mind a büntetés-végrehajtásban, mind a különböző biztonsági beléptető rendszerekben. Galton rámutatott arra, hogy vannak speciális ujjlenyomat típusok, amiből 8 általános kategóriát határozott meg. Számításai 
szerint 64 milliárd ember esetén fordulhat elő egyszer, hogy a tíz ujj lenyomata megegyezzen két személynél. Eredményeit 1892-ben megjelentette az Ujjlenyomatok című könyvében. A bengáli rendőrfőnökkel (Sir Edward Henry) konzultálva, kialakították a ma is használatos, róluk elnevezett Galton-Henry tízujjas ujjlenyomat osztályozási rendszert, melyben a nyomokat 1024 főosztály, megannyi osztály és alosztály egyikébe sorolják be.

Hatása

Francis Galton különleges képességű, magas intelligenciájú újító volt, aki az élet sok területén tevékenykedett, sok dolgot fedezett fel és alkotott maradandót az utókor számára. Halála előtt két évvel, 1909-ben lovaggá ütötték. 1911. január 17-én halt meg Angliában, Haslemereben, Surreyben.

Wikipedia

A realista elmélet megalkotója

Hans Joachim Morgenthau (Coburg, 1904. február 14. – New York, 1980. július 19.) német származású amerikai jogász, politikatudós, a nemzetközi kapcsolatok egyik meghatározó teoretikusa, a realista elmélet megalkotója.

A sikeres, aki megérti az emberi jellemet, annak sarokpontjait tudomásul veszi, s ideáit, stratégiáját képes ahhoz igazítani – nem pedig, aki szüntelen annak megváltoztatásáért kardoskodik.

Realista iskola

Morgenthaut Edward Carr mellett a klasszikus realizmus megalapítójaként tartják számon. 1948-ban hat pontban foglalta össze a politikai realizmus alapelveit:

Lét objektív törvénye a politikában:

A politikai viselkedést és a társadalmat objektív törvények határozzák meg. Ennek gyökere az emberek természetében keresendő. Azért, hogy a társadalmat jobbá tudjuk tenni, ezeket a törvényeket meg kell értenünk. Aki ezt megérti, politikai sikerre számíthat.

A politika hatalom- és érdekelvei:

A nemzetközi politikán, így a politikai-történelmi valóságon keresztül vezető utat a hatalom értelmezésén keresztül találhatjuk meg. Ez a felfogás összekötő kapocs az ész és a tények között. Az ész megpróbálja a nemzetközi politikát és történelmi-politikai valóságot is megérteni.

A nemzeti érdek és ennek gazdasági jelentősége:

Az érdek fogalma, amit hatalomként definiálunk általában, nem időtől és körülményektől független, hanem mindig az aktuális politikai körülmények határozzák meg.

Erények:

A diplomatáknak nem szabad olyan erkölcsi tényezőkre hagyatkozniuk, mint bizalom, hűség, őszinteség, mert a morális célok túlzott követése veszéllyel jár, és éppen az ellenkezőjét fogják elérni, mint amit eredetileg akartak.

A nemzeti és az univerzális erények közötti különbség:

A legnagyobb politikai rossznak azt tekinthetjük, amikor a nemzetek saját erkölcs-fogalmukat akarják univerzálisan megmagyarázni.

Az autonóm szféra politikája:

A politikai szférát önálló értelemszférának kell tekintenünk. Ez az autonómia nagyobb, mint a közgazdaságtané. Eszerint a politika, mint tudomány is jobban számít, mint a közgazdaságtan.

Forrás itt