"...mint valami fölbontatlan levél"

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró

Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. (...) Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.

Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, óriás nyelvtechnikájú - bár nem túlságosan hűséges - magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró - akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

Bővebben itt

Életrajza itt Összegyűjtött versei itt

 

Jobba Gabi

Jobba Gabi (Jobba Gabriella) (Szeged, 1947. március 27. – Budapest, 1983. augusztus 29.) magyar színésznő, énekesnő.

Élete

A szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett oklevelet, és a kecskeméti pályakezdés után a 25. Színházhoz szerződött, s tagja maradt Népszínházzá történt átszervezéséig, majd annak tagjaként folytatta működését. Közben játszott a Mikroszkóp Színpadon, Debrecenben, Szegeden, a Szentendrei Nyári Játékokon, a Várszínházban, az Egyetemi Színpadon és a Gyulai Várjátékokon. Különös, fanyar egyéniségű színésznő volt, a tragikus szerepek álltak legközelebb egyéniségéhez. Ismert versmondó volt. Több sikeres önálló estet tartott: Petőfi centenárium, Buta Auguszt, Nosztalgia, Karády-est, Egy este Lady L.-nél, A Nemzeti Színház szerződtette. Énekesnőkét is ismert volt: 1967-ben indult a Táncdalfesztiválon: Mary Zsuzsival énekelt közös duettet, Csakis nekem címmel. A siker azonban csak a hetvenes években köszöntött rá az énekesi pályán: ekkor Karády-dalok éneklésével szerzett országos hírnevet. 1983. augusztus 29-én öngyilkos lett. Kétségbeesett tettének okait máig homály fedi.

 

 

Isten éltesse Kallós Zoltánt!

Kallós Zoltán (Válaszút, Románia, 1926. március 26. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja (2005).

Életpályája

Középiskolai tanulmányait Kolozsvárt és Sepsiszentgyörgyön folytatta, Kolozsvárt tanítói oklevelet szerzett (1946). Tanító a kalotaszegi Magyarvistán (1946–50) és a moldvai Lészpeden (1956–57), közben elvégzi a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát (1955), szakirányító a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házánál (1957–58), 1958-ban rövid időre bebörtönözték politikai nézetei miatt, újra tanító, majd faipari vállalati alkalmazott Gyimesben (1959–68). Szabad művészi pályára lépve Kolozsvárt az ifjúsági táncház mozgalom egyik tanácsadója. Első írását a Kolozsvári Református Kollégium Remény c. diáklapja közölte (1943). Néhány tanulmánya és cikke a Művelődés és Utunk, a budapesti Néprajzi Közlemények és Tánctudományi Tanulmányok, a kecskeméti Forrás, a debreceni Műveltség és Hagyomány hasábjain jelent meg.A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklórnak úgyszólván minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve (Szabó T. Attila gondozásában és bevezető tanulmányával, 1971) Budapesten három új kiadást ért meg (1973, 1974, 1977). Tartalmával – 259 ballada és további 8 ballada meseváltozata – a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, mennyiségi értékét pedig megsokszorozza minősége: négy néprajzilag jelentős táj balladaköltészetének újabb termésével együtt a feledésre ítélt archaikus típusokat és változatokat mentette meg a művelődés számára, jórészt dallamokkal. Új guzsalyam mellett c. másik könyve (1973) egy klézsei öregasszony, a 76 éves Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa énekes repertoárjának (balladák és dalok) monografikus gyűjteménye: szövegtár dallamokkal és hanglemezmelléklettel, egyszersmind első kísérlet a magyar balladakutatásban egy személyi monográfia összeállítására. 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelynek keretében szórványvidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezik meg Válaszúton bentlakásos rendszerben, s ezen kívül foglalkozásokat tartanak számukra, megismertetik velük a hagyományos eszközöket, mesterségeket, népdalokat, néptáncokat. Az Alapítvány ma is hatékonyan működik, évente számos népzenei tábort szervez. Kallós Zoltán Kolozsvárt és Válaszúton él és alkot.

Forrás itt

 

Molnár József festő, grafikus

Molnár József (Zsámbék, 1821. március 21. – Budapest, 1899. március 6.) magyar festő, grafikus.

Művészi pályája

Művészete az érzelmesen lágy festéstől haladt a romantikus témaválasztás és előadásmód felé. Számos munkájában a biedermeier romantikus elemekkel keveredik. Pályája elején, hogy megélhetését biztosítani tudja, szinte bármilyen festői megbízatást elvállalt, arcképeket, életképeket, tájképeket és szentképeket is festett. 1840-ben, a Műegylet első kiállításán egy népies témájú életképpel, a Drótos tót című festményével szerepelt. Hazatérése után történelmi témaválasztású képeivel a magyar művészet nemzeti törekvései mellé állt. 1855-ben készült Dezső vitéz feláldozza magát Róbert Károlyért című képe, amely meghozta számára az elismerést és nevét országosan ismertté tette. A hatásában mozgalmas, romantikus pátoszt sugárzó, de hangsúlytalan megvilágítású és kemény rajzosságú képen a biedermeier és az akadémizmus felfogása keveredik. A festmény jelentős állomása a magyar történelmi festészet kialakulásának, de témaválasztásában sem szerencsés, mert bár hazafiúi önfeláldozásra tanít, az abszolutizmus idején, mikor a nemzet szembefordult az uralkodóval, nem szerencsés az uralkodójáért meghalni kész Dezső vitéz példaképül állítása. Az 1850-es években még több történelmi képet festett. A Műegylet 1859. évi, történelmi festményre kiírt pályázatán IV. Bélát megmentik a Frangepánok a tatárok elöl című képével vett részt. Valamennyi hasonló témaválasztású képéből hiányzik az igazi művészi erő, inkább a dicsérendő szándék és a tetszetős kivitel hozott számára elismerést. Ebben az időszakban készült a lélektani ábrázolás szempontjából legérdekesebb műve, a Théodore Géricault hatását magán viselő Hajótöröttek. A királyi család tulajdonába került Budavár visszavétele című kompozíciója után már csak táj- és életképeket festett. Korábbi munkáival szemben életképeinek témáját ekkor már inkább a polgárság életéből merítette. E korszakában tájképein teljesen szakított a biedermeier naturalizmussal és arra törekedett, hogy a színekkel, illetve a megvilágítással a képet hangulatossá és egységessé tegye. A fény- és színhatások iránti fogékonysága egyes festményeit a plein air előfutárai közé sorolja. Számos tájképet festett a Magas-Tátrában, ezek alapján a magyarországi művészettörténet a Mészöly Géza előtti tájképfestészet jelentős képviselőjeként tartja számon. Részt vett a főváros művészeti életében, képeivel rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain. Életéről és műveiről Turcsányi Erzsébet művészettörténész írt monográfiát Molnár József 1821–1899 címmel (Budapest, 1938).

Bővebben itt

 

Gabriel García Márquez

Mindig mondtam, hogy az ember gyorsabban öregszik a fényképein, mint az életben.

Gabriel García Márquez (Aracataca, 1927. március 6. – Mexikóváros, 2014. április 17.), teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte, haláláig Mexikóvárosban élt.Gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának nevezik, és írásainak nagy része erősen kötődik is ehhez a stílushoz, de túl változatosak ahhoz, hogy művei összességükben könnyen beskatulyázhatóak legyenek.

A legnagyobb kortárs írók közé nem várt helyről, Kolumbiából robbant be egy új név: García Márquez. 1955 óta publikál, de csak 1967-ben indult meg élénk érdeklődés személye, és rajta keresztül az egész latin-amerikai irodalom iránt. Ekkor je- lent meg Száz év magány című regénye, melyről Pablo Neruda így nyilatkozott: "Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta." A Száz év magány-t a világ számos nyelvén nevezték "mesterműnek", szerzőjéről pedig neves latin-amerikai írókortárs, Mario Vargas Llosa írt monográfiát. Az idősebb nemzedék megbecsülését Amado fejezte ki: "A mai spanyol-amerikai regények közül Asturias és García Márquez műveit mindenki máséinál többre tartom." Jevtusenko egy amerikai interjújában García Márquezt tréfásan "a világirodalom Peléjének" nevezte. 1928-ban született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. Kilencesztendős koráig élt ott, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrás- ként táplálják műveit. "Az én könyveim nem a semmiből, hanem a latin-amerikai, ezen belül is a Karib-tenger vidéki valóságból készülnek. A mindennapi létezés itt olyan, hogy végül is hozzászoktat mindenféle emberi frusztrációhoz, történelmi bohózathoz, geológiai balszerencséhez." Jogot tanult, de nem szerette, hamar abba is hagyta. Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetési gondok miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között, a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként, a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől. 1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, A söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Öt, illetve hat év múltán szinte egyszerre három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregény (Vargas Llosa "kis remekműnek" nevezte); a La mala hora [Baljós óra] című regény, melynek tömör, sejtető stílusa nagy erővel idézi fel az erőszak atmoszféráját Kolumbiában; a Los funerales de la Mamá Grande [Az óriás mama temetése] című novellás kötet. 1961-ben Párizsból - ahonnan addig egy kolumbiai lapot tudósított - Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetőségek. Forgatókönyvírás és alkotói válság öt éve következett, mígnem 1965-ben az Acapulcóba vezető úton, hirtelen megjelent előtte a "regényfolyó", melyet kora ifjúsága óta meg akart írni. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt, miközben családjával kölcsönpénzen élt, papírra vetette a Száz év magány-t. Ez az "eposznak", "sa- gának" nevezett regény a műfaj XX. századi életképességét bizonyítja. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban, tizennyolc nyelvre fordították le.

Bővebben itt

Két idézete

A nyelvek szabadon kószálnak mindenfelé, összekeverednek és összezilálódnak, és elkerülhetetlen sorsuk felé rohannak, mely egyetlen, globális nyelvbe akarja kényszeríteni őket.

A kultúra minden alkotótevékenység összegző ereje: az emberi értelem társadalmi hasznosítása.

A színekkel kifejezhető humánum

Almár György, eredetileg Fränkel György (Budapest, 1895. március 2. – Budapest, 1974. január 16.) építész, iparművész, festő, grafikus.

Életpályája

Korán kezdett el festeni, már gyerekkorából maradtak fenn képei. Érettségi után bevonult katonának, aztán tüzérként végigharcolta az első világháborút. 1920-ban a budapesti József Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet, majd 1923-ig Berlinben dolgozott. Itt eleinte festészeti tanulmányokat folytatott, később Bruno Paul építészeti irodájában helyezkedett el, ahol módja nyílt megismerkedni a modern funkcionalista belsőépítészettel. 1923-ban hazatért, és Ligeti Pál irodájában dolgozott közel két évig. 1924-ben önállósította magát, saját tervezőirodát nyitott. 1927-ben lakásművészeti terveit (Fiora Margit kerámiáinak társaságában) a Mentor könyvesbolt kiállításán mutatta be. A Mentor könyvkereskedés körül szerveződő modern művészeti csoport mellett a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) és a Magyar Műhely-Szövetség munkájába is bekapcsolódott. A Magyar Műhely-Szövetség 1932-ben a Kézművesipari Kiállításon saját tervezésű, költséghatékonyan megvalósítható és funkcionálisan újszerű, egyterű családi házat mutatott be. Az épületet Beutum János tervezte, a bútorokat pedig Almár György. Almár György elsősorban kisebb épületek, családi házak és bútorok tervezésével foglalkozott, a korszerű lakberendezéssel kapcsolatos elképzelései, tervei több szakkönyvben jelentek meg az 1930-as években. Komplex szemléletére jellemző, hogy bútortervezés mellett dekoratív falfestéseket, fali tapétaképeket is készített.A második világháború után az Építéstudományi Intézet, az Építésügyi Minisztérium, majd a Lakóterv munkatársa lett. Szerkesztője volt (Major Máté mellett) az Építés–Építészet című folyóiratnak. 1955-ben nyugdíjba vonult, és életének hátralevő közel két évtizedét a festészetnek szentelte. Természetközeli tájképek, csendéletek után lépésről lépésre tért át az absztrakt ábrázolásmódra. Festőművészként számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt. 1968-ban alapítója, majd élete végégig elnöke volt az Építők Műszaki Klubjában működő Művészetbarátok Körének. Képei megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galéria, Miskolci Galéria és Szombathelyi Képtár gyűjteményében.

Wikipedia

„Csodálatos belső világát tárta ki, de szemérmesen…Ezernél több képében olyan hagyatékot hagyott ránk, hogy az elmúlt évtizedek egyik igen jelentős alkotóját kell benne meglátnunk. Nem érdekelte a hírnév, elismerés, besorolás, egyedül azzal törődött, hogy kimondhassa igazát. Miben volt igaza? A színekkel kifejezhető humánumban. Tudott rajzolni, mindent el tudott mondani alakokba, arcokba, karakterekbe komponálva is, de még inkább érdekelte, hogy színeket öltve milyen a természet azon túl, ahogy számunkra megjelenik…”

Dr. Koczogh Ákos művészettörténész Almár György keszthelyi kiállítására írt megnyitójából (1984)

Forrás itt