Ungvárnémeti Tóth László

Ungvárnémeti Tóth László (Kistokaj, 1788. február 17. – Bécs, 1820. augusztus 31.) magyar költő.

Apja református prédikátor, anyja egy miskolci csizmadia leánya. Szülei őt is papnak szánták, így került a sárospataki Kollégiumba. Huszonkét éves korára már bevégezvén a teológiát, elmehetne prédikátornak, de semmi kedve hozzá. Elragadja a költészet és a természettudomány. Orvos akar lenni, ehhez azonban előbb jól meg kell tanulnia németül. Ezért megy tanulni Eperjesre. Egyik professzora, a görög nyelvben is jártas Karlovszky, felismeri a fiatalember kitűnő nyelvérzékét, rábírja, hogy a német mellett foglalkozzék görög nyelvvel és irodalommal is. Latinul természetesen eddig is úgy tud már, mint magyarul. A következő négy évben lelkesedés hajszolta szorgalommal tökéletesen elsajátítja a németet és az ókori görögöt. Ebben a korszakban barátkozik össze Kazinczyval, aki rábírja, hogy görög formákban írjon magyar verseket. Kazinczy hatására megsemmisíti addigi verses próbálkozásait, és Pindarosz formagazdag pátoszától ihletetten kezd birkózni a magyar nyelvvel. Szívvel és lélekkel áll a nyelvújítás mellé. Könnyed hangulatait Anakreón módján fejezi ki. De nemcsak magyarul versel, hanem görögül is, amit környezetében is alig-alig ért meg valaki. Végre 1814-ben Pestre megy, és beiratkozik az orvostudományi karra. Itt anyagi gondokkal küszködve ír és tanul lankadatlanul. Izgatja a kémia is, érdeklik a különböző mérgek, amelyeket maga állít elő. 1816-ban azután mégis eléri, hogy első verseskönyve megjelenjék. Az antik formákban írt versek csak igen szűk körben tűnnek fel, de ebben a szűk körben tiszteletteljes elismerésre találnak. A kor híres szerkesztője, Kultsár István maga mellé veszi segédszerkesztőnek a Hasznos Mulatságok című folyóirathoz. Kultsár beszéli rá, hogy a könnyebb előmenetel végett változtasson vallást, lépjen át a római katolikus egyházba, s akkor pártfogót is tud szerezni, aki vállalja orvosi tanulmányainak költségeit. A költőnek fontosabb a költészet és a tudomány, mint az öröklött religio, valójában amúgy is vallástalan racionalista, akinek már érzelmi köze sincs ahhoz a valláshoz, amelynek diplomája szerint a papja. 1817-ben tehát katolizál. Ugyanekkor jelenik meg Gyásztisztelet Hermina császári főhercegnő halálára című, görög himnuszok formájában írt ünnepi siratókölteménye, amelyet nyilván szintén a bőséges tiszteletdíjért fogalmazott.

Élete  itt

Ungvárnémeti Tóth Lászlót Weöres Sándor fedezte fel nekünk a rangrejtve írott ’Psyché’ c. remekművében. Rangrejtve, mert a mitológiai nevű hölgy pajzán verseit maga Weöres költötte utolérhetetlen posztkonzsenialitással. Psyché, azaz Lónyai Erzsébet gyermekkori játszópajtása, később támogató barátja, barátnője és költőtársa volt ennek a tragikus sorsú medikuspoétának, akit a nagy Kazinczy megkülönböztető tiszteletű barátságával tüntetett ki, aki görögül és magyarul egyaránt nagyszerűen verselt, két értékes- érdekes kötet maradt utána és orvossá avatása előtt halt meg Bécsben, fiatalon. Weöres kötetében az Ungvárnémeti Tóth-féle költeménybetétek eredetiek, de nem „orvosközpontúak”, ám bennünket ezek érdekelnek elsősorban. Epigrammáiból pedig valóságos kis orvostanári panoptikum állítható össze. Még egyszer aláhúzzuk: ezeket a verseket párhuzamosan írta ógörögül és „újmagyarul”, hiszen költői nyelvünk alapos pallérozása esik az ő korára, Kazinczy és Csokonai Vitéz idejében.

Bővebben itt

A csíz

Egy csíz megunván a kalitkát s veszteglést,
Mindaddig esdeklik s keresi a módokat,
Mígnem kireppenvén, szabaddá teszi magát.
Most már szabad madárka vígan repkedik,
És nemsokára párt kerít, s fiakat nevel.
Minthogy pedig sok szép dalocskát tanult
Valaha, s tudott még most is, elővevé gyakran
Azokat, s tanítá fiait, a kis csízeket
Reájok. Éppen egy szép éneket dalolt,
Midőn kihallgatván felei, a többiek:
"Hát ez hogy énekel? micsoda nyelven beszél?
Hogyan cikornyázgatja hangját olly igen?
Szép! szép! de mért újít? miért nem elég neki
Ősapjaink nyelvök? - mit rontja, vagy minek
Aprózza az igét? mért harapdál olly rövid
Sorokat? s miért nem ejt hasonló hangokat?
Urak! Nagy veszély. - Találja ki Ripsz uram
Mit kell csinálnunk? - hogy megójuk ifjaink
Az illyen ámító Vasárlótól." - Imígy.
Tanácskozának az öregek; Ripsz úr edig:
"Feleim! mivelhogy az illy dolog sokkal kisebb,
Mintsem hogy érte valakit a törvény alá
Lehetne vonnunk, legtanácsosabb leszen,
ha talám nevetve dűjtjük el az egész ügyet."
Így szóla, s nemsokára kész a Quodlibet,
Egy kába munka, mellyben a legékesebb
Hangok, s szavak oly rútul kevertetnek együvé,
Hogy igazi disszonanciát kell adniok. -
Ezt Ripsz csinálta; Rapsz pedig most is kacag.

Forrás itt

 

A Győzelem Ünnepe Törökországban

1922. augusztus 30-án Törökországban a Mustafa Kemal Atatürk pasa által vezetett felkelő hadsereg Kütahya közelében döntő győzelmet aratott a görög intervenciós haderő fölött. Fogságba esett a görög parancsnokló tábornok is. Ez után megkezdődött Anatólia felszabadítása. Törökországban augusztus 30. a A „Győzelem Ünnepe” (Zafer Bayramı).

A görög és török seregek végül Angóra közelében csaptak össze, ahol 22 napig tartó véres küzdelemben a törökök nyertek. A görög katonák egyre inkább elvesztették hitüket. A csatára nemzetközi téren is sokan felfigyeltek. Több keleti ország (pl. Kína, indiai muszlim lakosok) és Oroszország is támogatta a Török Függetlenségi Háborút. Ez a Nyugatot is megosztotta. Nem szerették volna, hogy az oroszok befolyása túlságosan megnőjön, míg a franciák nehezményezték a közel-keleti brit dominanciát. Mindemellett egyértelművé vált, hogy a korábbi békefélteleket nem lehet teljesíteni, újabbakat ajánlottak. Ezt a törökök nem fogadták el, mert ebben továbbra is hatalmas török területek kerültek volna más országok kezére. Viszont több külön megállapodás is született. A háború tehát folytatódott. Bár már mindenkét oldalon békét akartak az emberek. A végső csatára Dumlupınar völgyében került sor.
Miután a görögnek nem sikerült Angórát bevenniük, Isztambul fele indultak. De a törököknek sikerült meglepni őket, majd 1922. augusztus 30-án bekerítették az ellenséget.
Erre a napra emlékeznek Zafer Bayramı, az az győzelem ünnepeként.

Forrás itt

 

Amennyire értékelem a törökök erényeit a nemzeti önbecsülésükért vívott harcban, ugyanolyan mértékben ítélem el az örmények elleni tetteiket.


Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni.

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.
Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

Bővebben itt

Humor

Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát.
Nevetés. Az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges.
Mire olyan szerény ez a fiatalember?
Szeretnék egy kicsit nevetni is. És nem tudok nevetni, ha röhögtetnek.
A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.
Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.
Jobb egy mentő ötlet, mint öt mentő egylet.
Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.

 

Johann Wolfgang von Goethe

Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője. A líra, a dráma és az epika műfajában egyaránt remekművek sorát alkotta.

Élete és munkássága  itt

Idézetek a szerelemről

Egy perc alatt megadja a szerelem, mit hosszú fáradság alig ér el valaha.
Örömmel, bánattal teljesen gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig ujjongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.
Élet koronája te vagy, Szerelem!
Nem szeret, aki kedvesének hibáit nem erénynek tartja.

Idézetek az emberről

A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.
Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.
Az embernevelőnek nem az a kötelessége, hogy tévedésektől megóvja, hanem hogy vezesse a tévelygőt, sőt engedje teli serleggel szürcsölni tévedését: ez a tanító bölcsessége. Aki csak kóstolgatja tévedését, soká beéri vele, úgy örvend neki, mint valami szerencsének; de aki egészen kimeríti, annak meg kell ismernie, hacsak nem őrült.
Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.
A legcsekélyebb ember is teljes lehet, ha képességei és készségei határán belül megmarad; de még a legszebb adottságok is elhalványulnak, megromlanak, ha ez iménti elengedhetetlen mérték eltűnik. Újabb korunkban gyakorta leszünk még efféle áldatlan jelenség tanúi; hiszen ugyan ki tehet eleget másképp, méghozzá a lehető legkevesebben, a hihetetlenül felfokozott jelenlét követelményeinek?
Az embert végső soron a tévedései teszik szeretetre méltóvá.
Tökéletesség az ég mértéke; tökéletességre törni: az emberé.
Minden valamire való ember érzi, különösen amint műveltsége gyarapszik, hogy a világon kettős szerepet játszik: egy igazit és egy eszményit.

Idézetek az értelemről

Kevesen vannak, akik elmével is rendelkeznek és ugyanakkor tettre is képesek. Az elme kiterjeszt, de megbénít, a tett megelevenít, de korlátoz.

Idézetek a jellemről

A tehetség csendben alakul ki, de a jellem a világ viharaiban.
Aki megelégszik a kicsivel, nagyon nagy dolgot művel.
Az ember legfőbb kincse a személyiség.

Idézetek a bölcsességről

Nincs oly bölcs vagy balga eszme, melyet a múlt ne gondolt volna ki.
A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.

Idézetek az igazságról

Aki nem látja be, micsoda gyakorlati megkönnyebbülés az igazság, szívesen gáncsoskodik, hogy valamelyest megszépítse saját téves, fáradságos ügyködését.
Nem mindig szükséges, hogy az igazság megtestesüljön; elegendő lehet, ha szelleme ott lebeg, s egyetértést teremt, akárha harangszóként hullámlana baráti-komolyan a légben.
Az igazság megragadásához sokkal magasabb rendű eszközökre van szükség, mint a tévedések védéséhez.
Az új igazsgágra mi sem ártalmasabb, mint a régi tévedés.
A tévedést sokkal könnyebb felismerni, mint meglelni az igazságot; az elébi felszínen virul, elbánhatni vele, utóbbi a mélyben nyugszik, kutatása nem lehet akárki dolga.
Az igazságokat folyton ismételni kell, mert a tévedéseket is folyton ismétlik.
Az igazság az emberé, a tévedés koráé.

Idézetek a szépségről

Tökéletesség aránytalansággal is járhat párban, a szépség csak arányos lehet.
Minden nép közül e világon a görögök álmodták legszebben az élet álmát.

Idézetek a tudásról

A tökéletességhez az ér legközelebb, aki belátja a saját korlátait.
Az emberi megismerés, bármiféle is, a cselekvés meghatározója. Ezért nincs rettenetesebb, mint ha azt látjuk, tevékenykedik a tudatlanság.
Haszontalan tudás nehéz teher.
A gondolkodás érdekesebb, mint a tudás, de nem érdekesebb, mint a felismerés.

Idézetek a művészetről

Ha a művészetet s a tudományt nem tisztelnénk örökkévalóként, eleven, önmagában kész egészként, ami az idők során jeles vonásokat fogyatékosságokkal kever, zavarba jönnénk, s elkomorulnánk, hogy a gazdagság ily zavart támaszthat.
A művészet: második természet, ugyancsak titokzatos, de érthetőbb; hiszen forrása az értelem.
Minden művészben megvan a vakmerőség egy csírája, mely nélkül tehetség el sem képzelhető.
A művészet a kimondhatatlan tolmácsa.

Wikipedia

Theodore Herman Albert Dreiser

Theodore Herman Albert Dreiser (Terre Haute, Indiana, 1871. augusztus 27. – Hollywood, Kalifornia, 1945. december 28.) amerikai író és újságíró. Úttörője volt az amerikai naturalista írói irányzatnak, melynek a 19. századi Európában többek között Émile Zola, Gustave Flaubert és Guy de Maupassant voltak a képviselői. Dreiser karaktereinek emberi értéke nem a bevett erkölcsi normákban, inkább a nehézségek állhatatos legyőzésében rejlik, és sorsukban nem is annyira a lelki motivációk mint inkább a körülmények az igazán mérvadóak.

Irodalmi pályafutása

Első regénye, Carrie drágám (Sister Carrie, 1900), egy lány története, aki vidékről Chicago-ba menekül és gazdag férfiak eltartottja lesz. A történet forrásául saját nővére, Emma életét vette alapul: Emma viszonyt folytatott egy olyan emberrel aki nemcsak hogy nős volt, de sikkasztó is. A könyv magába foglalta a nagyvárosi élet összes brutális jellegzetességét. 1900 novemberében a Doubleday kiadóvállalat nagy nehezen beleegyezett a regény kiadásába, de botránytól félve nem propagálta a könyvet, így csak néhány példány kelt el. Doubleday—de különösen felesége—a regényt erkölcstelennek ítélte: hogy merészelt Dreiser egy sikeres történetet írni egy olyan nőről, aki bűnben él? A kiadó megróbált a szerződés alól kibújni. Először Dreiser nem engedett, de végül egy szerkesztő barátja segítségével találtak egy brit kiadót. Angliában a könyv kedvező fogadtatásra talált mind az olvasók, mind a kritikusok között. Ez a fogadtatás volt az, ami aztán a későbbiek folyamán megalapozta a Carrie drágám nemzetközi hírnevét. Az amerikai nagyközönség számára a munka ismeretlen maradt, míg 1952-ben filmre nem vitték Laurence Olivier és Jennifer Jones főszereplésével.A Carrie drágám esete szinte szimbólumává nőtt az írói szabadság megnyirbálásának, a hipokrita puritán erkölcsök mindenható uralmának. Ez ellen a társadalmi cenzúra ellen Dreiser fáradhatatlanul harcolt egész életén keresztül. Hogy túljusson ezen a kellemetlen élményen, 1901-ben (két héttel apja halála után), belefogott második regényébe Jennie Gerhardt címmel. A történetet ismét saját családja történetéből merítette: megtaláljuk benne a német apát aki nem érti gyerekei amerikai viselkedését, ennélfogva elveszti felettük szülői tekintélyét; a második generáció lázadását a "régi világ" értékszemlélete ellen; Dreiser anyjának erőfeszítéseit, hogy utat találjon gyerekei érzelmi szükségletei és a családi tradíciók között. Jennie ezúttal egy másik nővérének portréja, Jennie apja pedig Dreiser saját apja. Ebben a történetben is megtalálhatók azok az anyagi körülmények, melyek a német-amerikai hősnőt családja támogatására kényszerítik.Miután öt hónapon belül Dreiser megírt negyven fejezetet, idegei felmondták a szolgálatot, és 1910-ig megszűnt regényíró lenni. Az író szerint ezt a Carrie drágám megkísérelt elfojtása okozta. Tisztelője, a híres amerikai irodalomkritikus H. L. Mencken beszélte rá, hogy fejezze be Jennie Gerhardt-ot. A regény publikálására 1911-ben került sor

Bővebben itt

Nem a gonoszság, hanem éppen a jobb iránti vágy vezérli gyakran a tévelygők lépteit. Nem a gonoszság, hanem a jóság kísérti meg gyakran a gondolkodáshoz nem szokott, érző embert.

 

Guillaume Apollinaire

Guillaume Apollinaire (Róma, 1880. augusztus 26. – Párizs, 1918. november 9.) költő, író és kritikus.

Törvénytelen gyerek volt. Jó barátja, Pablo Picasso, aki ugyanúgy volt a modern festészet úttörője, mint ő a modern költészeté, azt híresztelte, hogy természetes apja XIII. Leó pápa volt. Holott anyja és így ő maga is azt állította, hogy az apa olasz gróf, Fligi d'Aspremont, akivel a szépséges lengyel táncosnő Rómában jó ideig együtt élt. Felettébb zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Rómában született, ott anyakönyvezték lengyel nemzetiségű olasz állampolgárnak. 7 éves korától Franciaországban élt, ott járta iskoláit. Minthogy Olaszországból érkeztek, és az anya egy ideig mint olasz táncosnő volt hivatalosan nyilvántartva, a nevét viselő fiút az alsó, majd felsőbb iskoláiban hol lengyelnek, hol olasznak írták az iratokba és a bizonyítványaiba. Noha franciául sokkal jobban tudott, mint akár lengyelül, akár olaszul, s már kezdett híres francia költő lenni, mégse kapott útlevelet, mivel nem volt francia állampolgár.

Bővebben itt

A MIRABEAU-HÍD

Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
S szerelmeink
Mért jut eszembe az ma
Nem jött öröm nekünk csak jajra-bajra

Jövel éjjel óra kondulj
Minden elfut Minden elmúl

Nézzünk még össze kéz-kézben ahogy kell
Míg karjaink
Hídja alatt közönnyel
Szalad a víz a kínnal és a könnyel

Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl

Szalad a szerelem mint lent a gyors hab
A szerelem
Az életünk beh lassabb
S a remény bennünk beh erőszakosabb

Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl

Száll hét a hétre és száll nap a napra
Nincs mi időt
S szerelmet visszahozna
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna

Jövel éjjel óra kondulj
Minden elmegy Minden elmúl

(Illyés Gyula fordítása)

 

Friedrich Nietzsche

Friedrich Nietzsche (Röcken, Németország, 1844. október 15. – Weimar, Németország, 1900. augusztus 25.) német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, (aforisztikus stílusban alkotó) költő, zeneszerző

VADEMECUM - VADETECUM

Csábit nyelvem s művészetem,
követsz, kísérsz hűségesen?
Magad kövesd hűségesen: -
azzal követsz: úgy! úgy! igen!

CSORBA GYŐZŐ

Voltak és mindmáig is vannak lelkes hívei. Voltak és vannak, bár egyre kevesebben, akik indulatos ellenszenvvel, sőt gyűlölettel gondolnak rá. Indokolni is lehet a legellentétesebb értékeléseket, vélekedéseket Nietzsche filozófiájáról, noha számosan jó okkal tagadják azt is, hogy ez a nagy hatású író-költő egyáltalán filozófusnak tekinthető-e. Azt azonban tagadói, cáfolói, megvetoi se tagadhatják, hogy helye ott van a legjelentékenyebb német lírikusok között. És aki zenei hatású, látomásként szemléletes természetleíró verseit olvassa, vagy jó szavalótól hallja, annak eszébe se jut, hogy prózájából szinte árad az őrület, az embertelenség: a szeretet, részvét, erkölcs indulatos tagadása. Sokan a polgárság esküdt ellenségének mondották, ezt korábban még számos szocialista is elhitte. Kiderült azonban, hogy mindenfajta szocialista törekvést is gőgösen megvet. Később a német nacionalizmus szellemi előfutárának tartották, Hitlerék a maguk szentjének hirdették, mélyen eltagadva, hogy a németeket legalább úgy gyűlölte, mint a németek ellenségeit.

Bővebben  itt

Az életfilozófia

Az életfilozófia olyan sok, egymástól eltérő filozófus életművét hivatott magába tömöríteni, hogy nemigen adható róla egységes definíció. Ez irányzat gondolkodóinak közös nevezője mégis az élet eladdig elfeledett fogalmának igenlése, e fogalom elismertetése és újradefiniálása. Az élet a XIX. század második felében már nem volt olyan egyértelműen kezelhető, mint addig. Ráadásul a filozófia sem adott megfelelő válaszokat ezekre az új kérdésekre, hanem vagy a materializmust, a tudományokat helyezte előtérbe, vagy csupán a társadalomra és az azt alkotó emberre koncentrált. Az alábbiakban két olyan, az életfilozófia cím alá sorolt filozófus munkásságát tekintjük át, akik a legnevesebb képviselői ennek az irányzatnak, de személy szerint külön úton jártak.

Bővebben itt

 

410. augusztus 24

I. Alarich gót király

I. Alarich immáron harmadszor is megostromolta Rómát. 410. augusztus 24-én bevonult a városba, ahova a gallok óta nem lépett ellenség.A gótok később büszkén hivatkoztak rá, hogy Alarich nem romboltatta le a várost “más barbárok szokásához hasonlóan”, de a katonái hat napig fosztogathatták, csak a keresztény templomokat kímélték. Az ekkor összeszedett kincsek képezték az alapját a későbbi gót királyi kincstárnak

Wikipedia

“A béke befejezésének most már mi sem állott útjában. Alarich Ravennához közeledett; de a császári udvar a dolgok szerencsés fordulatára újra a halogatáshoz folyamodott. Növelte Alarich bosszúságát, hogy egyik halálos ellenségét, Sarust, Honorius palotai szolgálatra alkalmazta. Minden tekintetet félretéve, a sértett gót király megint Róma ellen fordult s csakhamar, immár harmadízben, a város alatt termett. Árulás következtében az egyik kapu éjfélkor megnyílt s 410 aug. 24-én a gótok kürt- és dobszó mellett benyomultak a városba. Alarich szabad rablást engedett katonáinak; de egyszersmind megparancsolta, hogy kiméljék az ellenszegülést nem tanúsító polgárok életét és ne nyuljanak hozzá az apostolok templomaihoz. A vérengzés határt nem ismert, az utczák tele voltak holttestekkel. A legszebb műtárgyak, szobrok megsemmisültek s a paloták is sokat szenvedtek. Sallustius remek palotájának romjai még egy század mulva is tanúi voltak a gótok rettenetes pusztításának. A polgárok közül számosan menekültek a szigetekre és Afrikába; a kik pedig élve a barbárok kezei közé jutottak, azokat eladták rabszolgáknak.”

Bővebben itt

Dézsi Lajos irodalomtörténész

Dézsi Lajos (Debrecen, 1868. augusztus 23. – Budapest, 1932. szeptember 17.) magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (1923).Kutatási területe a 16–17. századi magyar irodalom volt.

Életpályája

Felsőfokú tanulmányokat a debreceni református teológián folytatott, ott végzett 1890-ben, majd a berlini és a budapesti egyetemen is folytatott tanulmányokat (1892–1894). Egyetemi doktorátust nyert a pesti egyetemen Bogáti Fazekas Miklósról írt tanulmányával, majd 1902-ben magántanárrá habilitálták szintén a budapesti egyetemen Magyar irodalomtörténet tárgykörből. 1906-ban egyetemi tanári kinevezést kapott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre. Ott tanított, ameddig lehetett, de a vesztes első világháború után a kolozsvári egyetem Budapestre, majd Szegedre menekült, az egyetemmel együtt a tanári kar is. Dézsi Lajos 1921-től haláláig a Magyar Irodalomtörténeti, 1929-től az I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszéket[1] vezette a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen. Mellette felelős egyetemi tisztségeket töltött be, 1922–1923-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánjaként, 1928–1929-ben a szegedi egyetem rektoraként működött.1906-ban az MTA levelező, 1923-ban rendes tagjai sorába választották be. Jelentős szerkesztői tevékenységet folytatott, a Magyar Történeti Életrajzokat, a Magyar Irodalomtörténeti Értekezéseket és a Világirodalmi lexikont (1930–1932) szerkesztette. Számos szakmai társaságban is tevékenykedett, választmányi tag volt a Magyar Irodalomtörténeti Társaságban, a Magyar Történelmi Társulatban, a Dugonics Társaságban, tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak.Budapesten szívinfarktusban érte a halál, de szegedi lakos volt ő már, a szegedi Református temetőben nyugszik.

Forrás itt

 

Trefort Ágoston Ádám Ignác

Trefort Ágoston, teljes nevén: Trefort Ágoston Ádám Ignác (Homonna, 1817. február 6. – Budapest, 1888. augusztus 22.) magyar művelődéspolitikus, reformer, publicista, közoktatási és vallásügyi miniszter, az MTA tagja, később igazgatója, majd pedig elnöke volt.

Munkássága

Trefort érdeklődése az irodalom irányába fordult ebben az időben. 1839-ben sajtóba javasolta a magyar képzőművészet ápolására egy „Művészeti Egylet” alapítását. Ez volt első fellépése a nyilvánosság előtt, és ennek eredménye lett a Műegylet, amelynek első elnöke is lett. Ezekben az időkben bontakozott ki a centralista csoport (Eötvös, Trefort, Szalay stb.). Az évtized végén kilépett állami hivatalából. Történeti vonatkozású cikkei, majd komoly közgazdasági tanulmányai elismerése révén 1841-ben, alig 24 évesen az MTA tagjává választották. Részt vett az Iparegyesület és a Magyar Kereskedelmi Társaság munkájában. Zólyom szabad királyi város követeként részt vett az 1843/44. évi országgyűlésen, és egy, a kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjává választották. Az aktuális politikai kérdésekről (hitelbank, örökösödési jog, adó, iparosítás stb.) a Pesti Hírlapban publikált. 1847. március 14-én feleségül vette Rosty Ilonát, Rosty Albert Békés vármegyei földbirtokos és alispán lányát, így Eötvös József sógora lett, mivel annak felesége Rosty Ágnes Ilona testvére volt. 1848. március 16-án kinevezték a helytartótanács ideiglenes sajtórendészeti osztályába, tiszti rangot kapott a pesti nemzetőrségben.A Batthyány-kormányban 1848. április 27. és szeptember 28. között Klauzál Gábor mellett a földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi minisztérium államtitkári tisztségét vállalta el, egyidejűleg a minisztérium ügykezelését is vezette (1848. szeptember 12. – 1848. szeptember 28.). Centralista lévén Lamberg Ferenc Fülöp meggyilkolása után emigrált, a forradalmi események elől Bécsbe, majd Münchenbe menekült családjával, s csupán 1850 szeptemberében tértek haza. Békés megyében, elzárkózva élt, majd az 50-es évek végén bekapcsolódott a megyei közügyekbe. Megalapította a Békés megyei Gazdasági Egyesületet.1860. december 11-én tisztújítás alkalmával a megye első alispánjává, 1861. március 18-án lemondott. Ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé választották. Részt vett továbbá az alföldi Vasútbizottmány munkájában is. Bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő politikai körbe. 1867 után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. 1872-ben már Sopronban választották meg országgyűlési képviselővé. 1871-ben meghalt Eötvös József, akiben igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a Lónyay-kormány tagjaként kezdte meg működését. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott (1876. augusztus 21-étől 1878. december 5-éig). A Szlávy-, Bittó-, Wenckheim- és Tisza-kormányokban egészen haláláig, 1888-ig ült a miniszteri székében.Trefort a művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton haladt tovább, de gyakorlatiasabban folytatta a polgári közoktatási rendszer kiépítését. Ekkor még persze nem rendelkezett kész programmal, de hangsúlyozta a népnevelés fontosságát, és a felsőoktatás problematikáit, viszont meg sem említette a vallás és az egyházügyi kérdéseket. Ennek az lehetett az oka, hogy ezek terén a korban kevesebb probléma merült fel, mint más kérdésekben. Az 1872. szeptember 4-én kinevezett Trefort a nyilvánosság elé csak fél évvel később lépett, ez alatt az idő alatt minisztériumi ügyek tanulmányozásával foglalkozott. Igen jó érzékkel választotta ki munkatársait, a kulcspozíciókban foglalkoztatott gárda igen magas színvonalúvá vált. A minisztérium osztályai közül az I. a katolikus egyházzal, a II. a Protestáns egyházzal és a népműveléssel foglalkozott. 1875-ben átszervezés következtében ez az ügyosztály már csak a népnevelési ügyekkel foglalkozott. A III. A felsőoktatással a IV. A középiskolákkal, míg az V.-VIII. ügyosztályok a nem római katolikus hitfelekezetekkel és az alapítványok ügyeivel foglalkoztak. Trefort ideje alatt jött létre a kilencedik osztály, amely az építési ügyekkel foglalkozott.A kapitalizmus fejlődésének következtében konkrétabbá vált a közoktatással szembeni igény. A hangsúly a népoktatással szemben az új, ipari-kereskedelmi oktatási formák felé tolódott el. A közoktatás politikájának jellemzője lett, hogy előnyben részesítette azokat az iskolatípusokat, amelyek nem humán pályákra, hanem iparra, mezőgazdaságra, kereskedelemre neveltek. Trefort miniszterségének második felében többek között arra törekedett, hogy a közoktatást összhangba hozza a társadalom szükségleteivel. Például a felsőoktatás terén szükségét érezte egy harmadik egyetem vagy legalább egy harmadik orvosi fakultás felállításának. Eötvös és Trefort sokoldalú politikája a modern magyar felsőoktatás megszületését eredményezte. Ezzel együtt járt a tőkés gazdasági fejlődésnek megfelelő társadalmi-politikai átalakulás, s a gazdasági érdekek nyomása. Ezzel összefüggésben a társadalom is felállította a felsőoktatással szembeni igényeit. Mindezek következtében új intézmények, tanszékek, laboratóriumok szervezésére, tananyag változtatására, a szakmai színvonal emelésére került sor. 1872-ben a Politechnikum Műegyetemmé vált, és megnyílt az ország második egyeteme Kolozsváron, bár ezek még Eötvös munkásságához tartoztak. Ezeken túlmenően új tanszékek jöttek létre, felépültek a természettudományi és orvoskari épületek, kialakultak a művészeti felsőoktatási intézmények. A folyamat egyik magyarázata az is, hogy Trefort figyelme a felsőoktatásra összpontosult. Vonzalommal viseltetett az orvosi és természettudományi szakok iránt. Rendkívüli jelentőséget tulajdonított az orvostudománynak, az orvosképzésnek és a közegészségügynek.Új épületek emelésével, új tanszékek alapításával, a laboratóriumok számának gyarapításával, felszerelésük korszerűsítésével emelte (általában) a felsőoktatás, különösen az orvosképzés színvonalát. Ekkor készültek el a Műegyetem Múzeum körúti épületei, az Egyetemi Könyvtár, az Orvostudományi Kar, s az Üllői út mentén a „Klinikai negyed” épületei. Az oktatás kérdésének terén végzett munkája során szaporította a tanszékek számát is. Új tanulmányi és vizsgarendet, fegyelmi szabályzatot hozott létre, amelyekkel egységesítette az egyetemek szervezetét. Fontos intézkedése volt, hogy kiterjesztette az egészségtan oktatását a jogi és bölcsészeti karokra, s megszervezte a középiskolai egészségtan-tanári és iskolaorvosi tanfolyamokat is. Trefort szerint döntő tényező a tanár személye ezért a személyi kérdésekben elfogulatlanul döntött felülkerekedve a felekezeti szempontú gondolkodáson. Továbbá biztosította az iskolateremtő, kiemelkedő tudású professzorok működését. A bölcsészkar történetében kevés olyan időszak volt, mikor egy időben annyi valóban kiváló professzor működhetett, mint Trefort alatt. A bölcsészkar fejlődésére nézve fontos eredmény a szemináriumok intézményének megalkotása és a tanulmányi idő háromról négy évre emelése. Az egyetemen az előadások látogatásán kívül a tudomány alaposabb elsajátítására kevés lehetőséget biztosított. Ugyanakkor Európa több felsőoktatási intézményében a század második felére már általánossá vált ez a gyakorlat.

A szemináriumi rendszer célja a diákok és tanárok folytonos érintkezése, útmutatás és gyakoroltatás által a tudomány módszerébe annyira beavatni, hogy idővel maguk is művelni tudják azt.

Forrás itt