A könyvnyomtatás

Az ír, betû, szám, bélyeg és a könyv szavunk az ujgurból jól magyarázható.

(Az ujgur nyelvvel az avarok is kapcsolatban voltak, nem csak a kazárok õsei!)

A nyomtatás története

A nyomtatás dokumentumok sokszorosítására szolgáló eljárás. Tömeges elterjedése a reneszánsz korban kezdődött a Gutenberg-féle nyomdapréssel, az évszázadok során sok eltérő nyomtatási eljárás fejlődött ki.

Magyarországon a könyvnyomtatás kezdetei egybe esnek Mátyás király uralkodásának idejével. Karai László (más források Geréb Lászlónak írják) a király követeként érkezik Rómába, ahol megismerkedik Hess Andrással, és 1471 tavaszán elhívja Budára. 1472-re két könyve jelenik meg:

Cronica Hungarorum (Magyarok Krónikája), és a Magnus Basilius: De legendis poëtis – Xenophon: Apologia Socratis (A költők olvasásáról – Socrates védőbeszéde, a két mű egy kötetben).

Forrás

Előszó

A könyv történetének feldolgozását a következőleg terveztem: rövid összefoglalást adni a könyv történeti fejlődéséről és ennek bevezetéseként a magyar könyvnyomtatásról és könyvkereskedelemről rövid vázlatot, befejezésül pedig a könyv mai előállításának ismertetését.

Azonban az anyag elrendezésénél azt tapasztaltam, hogy mindezt a kiszabott kis terjedelemben nem lehet úgy feldolgozni, hogy ne veszítsen érdekességéből. Ezt elkerülendő, az anyagot két részre osztottam. Az első rész a magyar könyvnyomtatás és könyvkereskedelem rövid történetét foglalja magában, melyet a jelen füzetben adok, a második rész pedig a könyv történeti fejlődése és mai előállításának ismertetése leend, melyet a jövő évfolyamban fogok közreadni.

Még így is az I. rész anyagát: a magyar könyvnyomtatás és könyvkereskedelem történetét a lehető legrövidebbre kellett szabnom. Már pedig a magyar kulturtörténetnek ezen mindeddig elhanyagolt ágának, minden részletre kiterjedő formában való megirása nem volna meddő munka. Hiszen a könyvnyomtatás és könyvkereskedelem történetében tükröződik vissza a legjobban a műveltség mindenkori állása, mely a nemzetek boldogulásának alapfeltétele. Nem egyszer győződhettünk meg, hogy amely nemzetnek kiterjedt műveltsége volt és van: azé a szellemi erők felett a hatalom és a tekintély.

Remélem, hogy ez a kis mű mostani terjedelmében is hasznos szolgálatot fog tenni s megerősíti az olvasókban azt a tudatot, hogy a könyvnyomtatás és könyvkereskedelem minden időben fontos és hatalmas eszköz volt a műveltség terjesztéséhez.

A mű megirásához közel 800 kötetből álló szakkönyvtáram szolgált forrásul.

Budapest, 1914 március havában.

Steinhofer Károly  A KÖNYV TÖRTÉNETE

A cselekvés magában hordja a jutalmát...

Émile Zola (Párizs, 1840. április 2. – Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus. A világirodalom jelentős alkotója, a naturalista irányzat megteremtője volt.

A cselekvés magában hordja a jutalmát. Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket vagy elbukni miattuk, ebben van az ember minden öröme és egészsége.

Az olvasó embereknek a naturalizmus szó Zolát jelenti, és Zola nevéről mindenekelőtt a naturalizmus fogalma rémlik fel. Ez az olasznak született kisfiú francia klasszikusnak nőtt fel. Apja Dél-Franciaországban jó állást szerzett olasz mérnök volt. A fiú otthon olasz nyelven élt, amikor iskolába került, ott franciául beszélt. Amikor 7 éves volt, az apa váratlanul meghalt. Az anya nemsokára fiával együtt Párizsba költözött, mert ott talált fizetett teendőt. Szerény körülmények között kellett felserdülnie a naturalizmus legfőbb klasszikusának. - A középiskolában rendkívül jó tanuló volt, szenvedélyes olvasó, már Comte és Taine filozófiai művei izgatják, elragadja Darwin tanítása a fejlődésről és az ember kialakulásáról.

Forrás

Egy kicsiny koporsót hátára ragad az óceánná dagadó lelkesedés, s méltóságos hömpölygéssel a Panteonba viszi. A szerény ércszekrény, mely Zola Emil hulláját rejti magában, a rothadás sötét odújából az öröklét csarnokába kerül. Az élet lázától mámoros francia nép azt hiszi, hogy senkitől sem kap annyi életkedvet, mint ettől a halottól. S most belekapaszkodik egy koporsó szemfedelébe...
Oly csodálatosan, különösen hangzik mindez, mint valami mese!
Zola Emil az utolsó állomáshoz ért. Hosszú utat kellett megtennie. Az élettől a sírig s onnan az öröklét templomáig. A föld sarától az eszme tisztaságáig. A nehéz kálváriát azonban megjárta, s diadalmas, könnyes, szenvedéses hányódása nemsokára véget ér. Végre. S az ember, ki csendes szemlélője a napi eseményeknek, álmélkodva kérdezi, hogy e rohanvást eltűnő képek csakugyan valódiak-e, s mi, kik azt nézzük, nem a csodák és káprázatok hazájában élünk-e?
A kérdésre csak egy felelet van. Ez a rege, ez a csoda Franciaországban történik, a túlzások, a szertelenségek országában. Franciaország mindig nagy, erényeiben, bűneiben, szeretetében és gyűlöletében egyaránt. E lángoló szemű, tüzes vérű déli faj idegeit még az évezredes kultúra sem ványolta el. Még mindig gyerek. Szívére még mindig jobban hallgat, mint eszére, s tud és mer szeretni és gyűlölni.
Büntetni kell? Ki tud szörnyűbben, iszonyúbban, megalázóbban ítélkezni, mint a francia? S a szeretetben kicsoda őrjöngőbb, pazarabb, nagylelkűbb és kicsoda kegyetlenebb nála? Megöl a csókjaival, megfojt az ölelő karjaival. Sohasem langyos vérű. Mindig nagyszerű, grandiózus. Egy pillanat elég neki, hogy évek makacs, szívósan fenntartott ítéletét örökre megsemmisítse, mert már másképpen érez. Büszkén hirdeti az érzelem jogát. Lávás lángolás, olthatatlan tűz égeti.
Most igazán bámulnunk kell ennek az erős népnek a lobogó lelkét. A francia csakugyan mindig az Emberiség nevében, a Világegyetem előtt cselekszik. Ezt egykor csúfolkodva írta róluk az epés és hisztérikus Carlyle. Ma nekünk nincs okunk gúnyolódni. Ma lelkesednünk kell.
A "conspuez-Zola" kiáltásokat, íme, a kiengesztelődés nagyszerű pillanatai követik. Az a nép, mely egykor a Szajna hideg és fekete ágyába akarta vetni Zolát, most zöld babért fon kihűlt koponyájára, s abba a csarnokba viteti hamvait, hol a francia népnek s az emberiségnek legnagyobbjai nyugosznak. Ez a pompás túlzás, a múltnak e gyors elfelejtése, az érzelmeknek e színes és szikrázó tűzijátéka valóban páratlanul nagyszerű, magával ragadó, a grande nationra méltó.
De ez a szeretet nemcsak Zolát éri, hanem az Ördög-sziget volt rabját is, kiért egykoron annyi nemes hévvel tört lándzsát. Abban a pillanatban, mikor Dreyfus visszanyerte az igazságot, az életet, Zola örök életet kapott a franciáktól. Dreyfusban az embert dicsőítették meg, Zolában az igazságért harcoló katonát.
És méltán. A Dreyfus-ügy szomorú aktái most ugyan örökre lezárultak, s lényegileg csak egy megtévelyedett kor mulandó és sötét bűneit rejtik magukban, szócsatáinak zűrzavarában, tévedéseinek és gonoszságainak káoszában azonban van egy erélyes és tiszta hang. Ez a hang Zoláé. Az ember szólal meg benne, ki az igazságot kéri. Azt mondja: A földön mindenkor igazságnak kell történni. E szó mindig maradandó lesz, s az, aki mondotta és ezzel szállt harcba, halhatatlan. Valóban mély értelme van, hogy Zolát most rehabilitálják, Dreyfusszal együtt. Benne csakugyan a küzdelem bajnokát kell szoborba önteni, hogy ércajkával az eléje hódolni járó nemzedékeknek mindenkor hangosan hirdesse a földről az ég felé kiáltó igazság szózatát: J'accuse...

Kosztolányi Dezső Émile Zola

Tompa Mihály

Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).

Boldog, ki várja a telet
Egy szebb tavasz reményivel!

Van egy sajátosan egyéni hangja, amely onnét származik, hogy nem a romantikához fűzik a hagyományok, hanem a szentimentalizmushoz. Petőfinek és Aranynak az előzménye Berzsenyi és Vörösmarty, Tompáé Kazinczy és Bajza. Petőfi és Arany mindig közel marad a természethez, de szempontjuk az ember. Tompa mindig jobban érzi magát a természetet, mint a természetben élő embert. Ugyanazok az eszmék lelkesítik, mint nagy barátait, osztályélménye is hasonló, ő még azoknál is mélyebbről érkezett, de nincs meg benne sem Petőfi politikai tisztánlátása és egyértelműsége, sem Arany elméleti felkészültsége és művészi tudatossága. Viszont van benne egy olyan érzékenység, árnyalatok iránti érzék, amely már-már a későbbi modern költőkre emlékeztet. Korai költeményeiben a népköltészet üdesége hat, a végsőkben a hangulatok árnyaltsága, a verssorok zenei hatása. Túlérzékenységét a maga kora észre sem vette, csak a népi hangvétel egészségét érzékelték. Nyilvánvaló, hogy eljön az idő, amikor újra elővesszük összes költeményeinek kötetét, és értő elemzéssel megállapítjuk, hogy Tompa ugyan csak szerény harmadik lehet Petőfi és Arany mögött, de költészetének egyéni hangjával egyben modern mozzanatok előfutára, s néhány műve a legszebb magyar versek antológiájába tartozik

Forrás

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Báthory István(Stephanus Bathory)

Idem Stephanus Bathory de Somlyo manu p(ro)p(ri)a.

Báthory (Báthori) István (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. – Grodnó, 1586. december 12.) erdélyi fejedelem (1571–1586), Lengyelország királya (1576–1586).

ERDÉLY ÉS BÁTHORI ISTVÁN KIRÁLY

Az az ember, aki 1571-ben János Zsigmond megüresedett helyére lépett, somlyai Báthori István, nemcsak megőrizte elődei politikai hagyatékát, hanem nagyvonalú új kezdeményezésekkel igyekezett megfékezni a Magyarországot széttörő erőket. Az új fejedelem apja 1530–1534 között János király erdélyi vajdája volt. A család éppen ezen István vajda személyével lép ki az idősebb, Habsburg-hű ág (az ecsedi Báthoriak, István nádor és András erdélyi vajda {447.} ága) árnyékából. Vagyona megnövekszik, a névadó Somlyó várához hatalmas uradalmak (Szatmár, Szinyér) csatlakoznak. István vajda gyermekei házasságaik révén ellenőrzésük alá vonták a század derekán kihaló Várday és Drágffy família vagyonának egy részét, majd az ecsedi ág birtokainak egyes darabjait is. Az 1560-as évek derekától a Tiszától keletre senki nem vetekedhetett jószágukkal.

Az erdélyi történelem viszontagságai a vajdafiak közül éppen a legfiatalabbat, ifjabb Istvánt sodorták a legmesszebb. 1533-ban született, a negyvenes évek elején már Várday Pál esztergomi érseknél, majd a bécsi királyi udvarban apródoskodik, végül 1549-ben Itáliába is eljut, megfordul Padovában, a sok magyar látogatta egyetemi városban is. Talán ez az ifjúkor is hozzájárult, hogy a fiatalember egy életre érzéketlen maradt a reformáció csábításaival szemben. Az viszont bizonyos, hogy ekkor szerezte ragyogó humanista műveltségét.

Báthori István a 16. század második felének legnagyobb látókörű magyar államférfia volt. Mint partiumbeli nagyúr közvetlenül tapasztalhatta a török világ minden nyomorúságát, megalázó kétoldali kényszereit. Megtanulta hát ő is a leckét: „a törökök nem fogják tűrni, hogy [Erdély ura] akárki legyen; Őfelsége jobban jár, ha rajta lesz, hogy e tartományban egy közbenső ember legyen, aki szolgálatot tehet a tekintetben is, hogy az idő múlásával alkalmas pillanatban Erdélyt hozzácsatolhassák Magyarországhoz” – mondta még 1567-ben Miksa egyik bizalmasának.

Forrás

Báthoryból egy új Hunyadi Mátyás válhatott s bérczes hazájában messze kiható világosságot gyújthatott volna, ha a gondviselés oly hamar más, előkelőbb szinpadra nem helyezi át. Onnan is szeretettel vezette ugyan Erdély sorsát. Testvérét, Kristófot, erdélyi vajdává választatván, maga továbbra megtartotta a fejedelmi méltóságot, s az erdélyi ügyek vezetését azután is lehetőleg kezében összpontositotta. Udvarában külön erdélyi kanczellária működött, Erdély meg adóval és katonával segélyezte orosz háborúiban. Mihelyt azonban Lengyelországba ment, István király testestül-lelkestül lengyel király lett, kit kizárólag lengyel állami érdekek vezettek. Politikája minden izében lengyel nemzeti volt, s habár Bécsben a magyar koronát féltették tőle, István király egészen a lengyel ügyeknek szentelte magát. Szerette szülőföldjét és nemzetét. „Azt szokta vala irni és mondani: ha én nemzetemnek szolgálhatnék, a halál is édes volna nekem.”

De lengyel királyi politikájában Erdély esak mellékes szerepet játszott, s ez időt az a furcsaság jellemzi, hogy a három részre oszlott magyar államterület mindegyikét messze idegenből, Bécsből és Prágából, Konstantinápolyból és Varsóból kormányozták.

Forrás

Báthory Pszkov előtt (Jan Matejko festménye)

Élete

Thomas Stearns Eliot

Thomas Stearns Eliot (St. Louis, Missouri, 1888. szeptember 26. – London, 1965. január 4.) amerikai születésű Angliában letelepedett irodalmi Nobel-díjas költő, drámaíró és kritikus. A 20. század első felében jelentősen hozzájárult a költészet újjászületéséhez Angliában és Amerikában, ő volt a modern irodalom ismert és elismert
„diktátora”.

Minden irodalmi divat mulandó és változékony, és ez így van jól. A vájtfölű ítészek ítélkeznek, mert ez a dolguk, és kimondják, hogy ezt vagy azt az írót vagy költőt idén
leszólni vagy kedvelni sikk, és jó vagy rossz ízlésről árulkodik, ha a "nagyközönség", a "nem bennfentesek" veszik a könyveit. Ám az olvasóközönség éppily mértékig rabja
egy elképzelt közízlésnek, ami azt diktálja, egy bizonyos társaságban kiket illik kedvelni vagy legalábbis nagyra becsülni, és az entellektüelek között már hosszú ideje az a
verdikt, hogy T. S. Eliot előkelő helyet foglal el a rangsorban. "Illik" szeretni, még ha az ember nem is érti a verseit, amelyekhez ő maga mellékelt számos kritikai
megjegyzést; még megszólni is illik, ha az ember ugyanakkor képes avatott módon méltatni meglévő erényeit. Eliot ugyanis "intellektuális" költő. Ettől azonban Eliot még
lehetne rossz költő is - de nem az.

Munkássága

East Coker (részletek)

Kezdetemben a vég. Most a fény veri
A mezőt, de a lombokkal borított
Mélyút sötét marad a délutánban,
S te partjának dőlsz, míg elhalad egy teherautó,
S a mélyút konokul a kisülő
Hőség alatt hipnotizált falu
Felé vezet. Meleg párában a fülledt fényt
Nem veri vissza, elnyeli a szürke kő.
Az üres csöndben alszanak a dáliák.
Várj az első bagolyra.

Kőváry László

Kőváry László (Torda, 1819. július 7. – Kolozsvár, 1907. szeptember 25.) magyar történész, statisztikus, az MTA levelező tagja.

Tanulmányait szülővárosában, az unitárius algimnáziumban kezdte; és a kolozsvári unitárius kollégiumban folytatta. A jogot a reformátusoknál végezte. 1842-ben jogi
gyakorlatot folytatott Marosvásárhelyen a királyi táblán. A 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor Ellenőr címmel politikai lapot indított meg Kolozsvárott.
1848. június 8-án Szemere Bertalan az országos statisztika hivatalhoz nevezte ki titkárnak. A honvédelmi kormány októberben Erdélybe küldte. Háromszékről
Debrecenbe ment; innen a kormány Nagyszeben bevétele után 1849. március 15-én az erdélyi sereg hadi tudósítójaként Bem seregéhez küldte; a zsibói fegyverletételnél
bevégezte ezen működését. A székelyföldi szent-demeteri kastélyban rejtőzött Terényi Lajossal (Ipoly Arnold testvérével). Végül a zsandárok felfedezték rejtekhelyét és
a marosvásárhelyi várba, majd Kolozsvárra szállították. Néhány hónap múlva, Urban tábornoktól kegyelmet kapott.
Kiszabadulása után Pestre költözött és a Pesti Napló munkatársa lett. Történelmi kutatás céljából a gyulafehérvári és a marosvásárhelyi könyvtárban búvárkodott. Onnan visszatérve Pestre, a katonai kormány letartóztatta és Kolozsvárra internáltatta; mert Makk Józsefet, aki a vásárhelyi várból kiszökött és őt meglátogatta, Kolozsvárról szökésében elősegítette.
Kolozsvárott feleségül vette kiadója, Tiltsch János, unokahúgát, ezzel Kolozsvár patríciusi családjai körébe jutott és megszabadulva az anyagi gondoktól az irodalomnak élhetett. 1862-ben megvette a Korunk című politikai lapot, melyet Deák-párti szellemben szerkesztett. Az országos statisztikai hivatal szervezésénél meghívást kapott az 1848-ban már betöltött hivatala elfoglalására, de ezt a meghívást nem fogadta el. Időközben az első magyar biztosító-társaság felállítása alkalmával ennek kolozsvári főügynöke lett; majd a Kolozsvárt keletkezett Victoria biztosító-társaság egyik igazgatói állását foglalta el. Ezen időtől a biztosítási irodalom meghonosítása foglalkoztatta. Az 1870-es években megírta a biztosítás Encyclopaediáját négy kötetben, ennek I. kötete a biztosítás bibliográfiáját, történetét, politikáját, matematikai elméletét, a biztosítási ágak rendszerét foglalja magába, magyarul és német fordításban, kéziratban maradt; franciául pályázott vele a párizsi akadémiánál, ahol azt 1883. november 10-én dicséretre méltatták; III. kötetének első felét az Életbiztosítás rendszere címmel 1884-ben adta ki. 1883. május 17-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta; ekkor visszatért történeti tanulmányaihoz.

Házassága gyermektelen maradt; ezért minden erejét a társadalmi előrehaladásra fordította. Mint Kolozsvár tiszteletbeli főjegyzője s virilis-bizottsági tagja részt vett a
város szépészeti s közgazdasági viszonyai előmozdításában: a befásítási s temető bizottság elnöke lett: mint a sétatér igazgatója, közgazdasági előadó, takarékpénztári
igazgató, az unitárius főgimnázium egyik felügyelője is működött. A vasúti alkalmazottak lakásviszonyainak javításával foglalkozva egy telepet alapított, öt utcával és száz házzal (Kőváry-telep), ahol a vasutasok részletfizetéssel vásárolhatták meg a házakat.

Wikipedia

Megemlékezés

SZÁZ TÖRTÉNELMI REGE

Erdély története 1848-49-ben

Levelek a múltból

Jobbról a harmadik fickó

A levelek

Levél az építõtáborból, Mád, 1959. július 28.

Kedves Szüleim és Testvéreim!

Nagyon jól érzem magam a táborban, mert már sikerült kipihennem a kellemetlen utazás fáradalmait. Táborunk Mád és Tokaj között van egy rejtélyes völgyben. Van
patakunk is, de sajnos nem lehet úszkálni benne! Igen szép a vidék: sûrû erdõk és szõlõsök díszítik. A táborban katonás rend van. Reggel 5-kor ébresztõ a Rákóczi
indulóra, azután mosdás és zászlófelvonás. Itt ismertetik a napiparancsot. Munkahelyünk 3 km-re van a tábortól. Úttalan utak vezetnek oda, mocsarasa talajon keresztül. Kimenõnk nincs, csak szombaton és vasárnap, akkor is csak este 8-ig. Ennek a katonai szigornak az az oka, hogy Mád a Mezõlaborc-Tarcal-Mád tripperháromszög egyik csúcsa. (Ezt az orvos mondta) Egyébként is erõs borokat készítenek, és az egész tábor naponta betintázna. Persze így is borzasztó tintázások vannak kilátásba helyezve! Ezért félek, hogy a két piroshuszár kevés lesz. Ha a sorsomról dereng valami otthon(értesítés az egyetemi felvételi eredményrõl) kérem szépen értesíteni engem, mert nagyon izgulok. Anyukának gyógyulást kívánok, csókol mindenkit: Laci!

Mivel 1959-ben helyszûke miatt nem vettek fel az egyetemre, értelmiségi származásom okából fizikai munkát javallottak, hogy esélyesebb legyek. Bár én jobban bíztam a
tudásban, kalandvágyból Pestre költöztem. Errõl a korszakomról szól az alábbi 2 levél.

Levél Budapestrõl, 1960.03.29.

Kedves Szüleim és Testvéreim!

Még 8 óra elõtt sikeresen megérkeztem Újpestre. Semmi kedven se volt dolgozni! Mégis az elsõ éjszaka jól telt el. 10 órakor kezdtem égetni a rádiócsöveket, ám 1 óra
múlva már éreztem az éjt, a fojtó levegõt, és a szemeimre álmosság kuporgott. 11 órára egy félreesõ zugban megvetettem az ágyam, és 4-ig aludtam. 4-tõl 6-ig tartott a
finis. Éjszakás hétre már megvan a napi programom:
6,30-6,45 reggeli és újságolvasás
6,45-14,00 alvás
14,00-15,00 ebéd
15,00-17,45 olvasás (Jók a kerületi könyvtárak)
17,45-19,45 mozi
19,45-20,15 vacsora
20,45-21,15 készülõdés az éjjeli melóra.
Jövõ héten délelõttös leszek, és más lesz a napi programom is. Jöhet a rokonlátogatás. Színész statiszta barátommal bebarangoljuk a pesti Broadway-t, ingyen mehetünk
színházba. Járok birkózó edzésekre a Dózsába. Randizhatok, úszhatok. Néha unom Pestet, bár az itteni társaságokban jobban otthon érzem magam mint Gyomán. Otthon
néha olyan idegenek az emberek, csak a Körös, a fák, a madarak tûnnek ismerõsnek. Azok is csak azért, mert nem tudnak beszélni, de a maguk szépségét tisztán
sugározzák. Én már megszoktam azt, hogy nemcsak az élet mindennapi eseményei izgatnak, hanem mint minden pestit a világesemények is. Élvezem ezt az életritmust.
Egyszer majd a vidék nyugalma is megszûnik, nem tart sokáig az eszem-iszom, alszom, dolgozom élet. Mi újság otthon? Marika mikor jön haza Szegedrõl? Bandi öcsém
meggyógyult-e már? Írhatna nekem. Legközelebb húsvétkor megyek haza. Ezzel zárom soraimat.
Szeretettel csókolok mindenkit: Laci!

Levél Budapestrõl, 1960.12.13-án

Kedves Szüleim és Testvéreim!

Sajnos csak most tudtam tollat ragadni, hogy kötelességemnek eleget téve, jó kisfiúhoz illõen egy pár sort írjak hogylétemrõl. Utazásom szerencsés kimenetelú volt, sõt még végig hallgattam a vonaton egy megrázó öngyilkosság történetét is. Ezt majd otthon elmesélem. Az elmúlt héten kitûnõen éltem. Minden reggel tarja, sonka, nyári
szalámi; este-délben fõtt étel. Ebbõl az egyhangú életbõl csak pénteken zökkentem ki. Összehívták az Izzó (EIVRT) sorköteles fiataljait, hogy eligazítson bennünket, de a
százados elvtárs Többszöri kísérlet után feladta a reményét annak, hogy fegyelmet tartson köztünk. Ezután délután összehoztunk egy kabarét. Persze itt elõ kellett volna
készíteni bennünket a a katonai bevonulásra. A százados elvtárs szerint, ha bevonulunk rettenetesen gyámoltalanok, leszünk, de õ majd bátrakká nevel bennünket. Végül néhányan megúntuk a parádét, és jelentkeztünk lokátorosnak. Mégis, ha bevonultatnának, nem kell tankot smirgliznünk. Szombaton aztán elmentem táncolni, éshogy a szerkezetem ne nyikorogjon, bõségesen megöntöztem Hubertus olajjal. Másnap nyomott hangulatban ébredtem fel, és az Árpád büfében ebédeltem. Majd elolvastam a napilapokat. Kora délután meglátogattam Péter bácsiékat a Ráday utcában. Kettesben elmentünk a legközelebbi kricsmibe, ahol megtárgyaltuk a múltat, a jelent és a jövendõt. Az utóbbit egy kicsit bizonytalankodva. Intõ példa elõttem nagybátyám élete, jobban mondva vegetálása, érettségivel, szakképesítés nélkül. Az állami könyvterjesztésben utazott. Emellett filmezett, de mozigépészként kapott fizetést. Péter bácsi nagyon szeretné, ha apuka meglátogatná, és megismételhetnénk februári kalandjainkat. Mondanom se kell, hogy aznap már 21 órakor ágyban voltam. Kimerültnek érzem magam. Másnap leverten ébredtem. Elõször tanulmányozni kezdtem az elektromágneses tant, majd megunva a letargiát és az elektromosságtant, megnéztem egy filmesített Csehov-novellát, a Kutyás hölgyet. Megint bevásároltam, mert az itt mutatott hideg, jegesmedve-szerelem nem felelt meg az én vérmérsékletemnek, és az események lassú lefolyása untatott. Gondoltam pontot teszek a napra egy rumos duplával, és bemegyek az Izzóba dolgozni . A duplától olyan rosszul lettem, hogy a házinénimnek kellett ápolnia. Bevettem egy Carilt (sic!) Bent a gyárban pedig elájultam. Hamar észhez tértem. Majd elmentem a mosdóba, felfrissíteni magam. Megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyet. Olvasok, ismét sportolok, mozizok, csajozok stb. Kár lett volna ha hazavág az a kis fehér tabletta, hiszen még a célom árnyékát se értem el, és kinek sütötte volna Dunakeszin az a kis bogárszemû Mártika a rácsos süteményeket. Vasárnap nem tudok hazautazni, mert éjszakás leszek, ezért sürgõsen kérek fehérnemût és élelmet. Takarékoskodnom kell, mert Karácsonykor
Jézuska szeretnék lenni.
Zárom soraimat, sok szeretettel csókolok mindenkit: Laci!

Pesti korszakom 1961. júliusában véget ért, mert felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. Szeretettel gondolok minden pesti barátomra. Az európai mûveltségû, számûzött kollégáimra, a patronáló munkásnõkre, a sok-sok élményre, amit õk és a város nyújtottak. Köszönöm a belvárosi lányoknak a nagyvilági életet, a külvárosi vagányoknak a Dzsumbuj világát.

Megjelent at Európai napkeletben

Vágyom, tehát vagyok

Sigmund Freud (Freiberg (ma Příbor), akkor Osztrák Birodalom, ma Csehország, 1856. május 6. – London, Nagy-Britannia, 1939. szeptember 23.) zsidó származású osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója.

Freud nézetei

Freud kétféle ún. topográfiai modellben szemléltette a lélekről alkotott elgondolásait. Az elsőben a tudatos, a tudatelőttes és a tudattalan hármasságát különítette el. A másodikban háromféle énről beszél: ezek az Id (Ösztön-én), Ego (Én) és Superego (Felettes-én). Ezek a fogalmak alkotják a represszióval, cenzúrával, szublimációval és a szexualitás hipotézisével együtt a Freudi-emberkép kereteit.

Az Én a józan állapot és a hatékony tevékenységek központja. A Felettes-én tartalmazza a feszültséget és társaságkeresést, továbbá ez az erkölcsi előírások és parancsok forrása. Az Ösztön-én a szenvedélyek forrása. Az Én a Felettes-én és az Ösztön-én feszültsége között található, és igyekszik ezeket a feszültségi különbségeket harmóniába hozni.
Amikor az Ösztön-én túl nagy harcban áll a Felettes-énnel, akkor az Én és a Felettes-én eltávolítják az Ösztön-ént, úgy hogy a tartalmát a lélek tudatalatti részébe nyomják. Ezt a represszív (elnyomó, elfojtó) folyamatot nevezik cenzúrának.
Az elfojtott tartalmak rejtett módszerekkel hatnak ránk. A kreativitás forrása mindenhol az elfojtott érzelmek szublimációjával (nemesítésével, finomításával) magyarázható. A neurózis (idegesség), akkor jelentkezik, amikor a repressziós-szublimációs csatorna valami miatt nem működik kellőképpen. A neurózis oka szexualitás természetű. Ebben az esetben a normális állapotba való visszahozás pszichoanalízissel oldható meg. A pszichoanalízis a Tudattalan kikérdezése, amelyik addig vezet, hogy az analitikus az emlékek felhasználásával és az álomfejtéssel megérti a problémás tartalmat, amelyik kiváltotta a blokádot (akadályt).
Leginkább azok a vágyak, érzelmek vannak elfojtva, melyek a vérfertőzéssel kapcsolatosak. Ilyen az Ödipusz-komplexus (a fiú anya iránti vágya) és az Elektra-komplexus (a lány apa iránti vágya).
A vallásgyakorlat a megoldás arra, hogy elkerüljük az individuál (egyén) neurózisát. A vallás által a felnőttek saját infantilitásukat (gyermekiességüket) egy egész életre meghosszabbítják. Valamilyen illúzióba való kapaszkodással el lehet kerülni az egyéni neurózist.
Az érettség az illúzióink minden gondjának és gondatlanságának lecserélésével történik. Ez a folyamat a realitás és az elégedettség (paradigmája a szexuális élvezet), mint életcélok elérésével történik.
Az Erosz (az élvezet, mint életösztön) megfigyelésével Freud szembeállította a Tanatoszt (a halálösztön). Freud az emberi történelmet eme két principium (alapelv) folyamatos harcának eredményeként fogja fel.

Freud azt mondja: „Vágyom, tehát vagyok.” Az Ember ösztön és normák között áll, a vágyak értelmezésének sorozatával áll szemben, a vágy pedig egy olyan megfoghatatlan erő, ami a tudattalanból fakad. Az elfojtás alapvető értelmezési tevékenységünk, az elfojtásban folyamatosan formálódik a pszichénk, ez a dinamika, feszültség teszi az embereket dinamikussá. A traumák, a lelki zavarok az elfojtás miatt alakulnak ki, mert a felettes én túl erős, nem jut hozzá a tudatalatti energiához, és a dinamika elakad. Ekkor terápiához kell folyamodni.

Wikipedia

Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?

Benedek Marcell

Benedek Marcell (Budapest, 1885. szeptember 22. – Budapest, 1969. május 30.) magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató.

Munkássága

Együttérzéssel ábrázolta a modern társadalomban a humanizmus szellemiségét követő, magányosságra ítélt hősöket, tragikussá váló egyéni sorsokat

A két világháború között kevesen tettek nála többet az irodalom megismertetéséért. Nemcsak kivételes műfordítói teljesítményeire gondolunk, hanem megszámlálhatatlan előadására, rádiósorozataira, könyvkiadóknál teljesített lektori és tanácsadói munkásságára. A felszabadulás után született Az irodalmi műveltség könyve című munkája (1947-ben adták ki Kolozsvárott), mely ikerdarabja Az olvasás művészetéről írt két művének. Közülük az utóbbi, az 1957-ben megjelent változat a legteljesebb. Szándéka szerint "munkások és diákok számára" írt irodalmi "bevezető", valójában azonban az irodalom megszületésétől a legújabb korig nyomon követi benne az író és olvasó kapcsolatteremtésének lehetőségeit és módjait.

Az olvasás művészetének talán legfontosabb és irodalomszemléletéről a legtöbbet eláruló tanulmánya az Irodalom, írói alkotás, írói felelősség. Ebben azt a folyamatot vizsgálta, ahogy az emberi műveltség homályba vesző kezdeteinél kialakultak a művészetek, s megszületett az irodalom, melynek két legfontosabb pillére az alkotó és az olvasó. Fontos feladatának érezte – és ennek megoldásakor kamatoztatni tudta esztétikai érzékenységét és tudását –, hogy részletesen elemezze a "kifejezés" fogalmát. Arra a meggyőződésre jutott, hogy története során a költői nyelv fokozatosan egyszerűsödött, s a mai korban alig tér el a hétköznapi nyelvtől. Nem nevezhetjük mégsem irodalmi műnek azt az alkotást, amely egymás mellé sorakoztatja a nyers, hétköznapi tényeket, mert az író művészete éppen abban áll – s így ez az irodalomnak is kulcsfogalma –, hogy megtalálja a művészi formába öntés legtalálóbb módjait. "Az írónak meg kell szerkesztenie a mondatot – írja –, a bekezdést, a fejezetet, szóval a legkisebb egységtől a legnagyobbig a mű minden részét, mégpedig úgy, hogy vonatkozásban legyen az egésszel." Az így megalkotott művet emeli az irodalom szférájába a stílus, amelynek szerinte a legfontosabb eleme az írói egyéniség jelenléte.

Forrás

Idézet tőle:

A nemzet sorsa a tanítók kezében van, mert egyedül a tudás képesít igazságosságra, és egyedül az igazság teszi méltóvá a nemzetet a fennmaradásra.

A Magyar Termék Napja

A Magyar Termék Napja

,,Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember"

- Gróf Széchenyi István

Javasoljuk, hogy szeptember 21-e, Széchenyi István születésnapja legyen a Magyar Termék Napja.

Felkérjük a magyar polgárokat, hogy ezen a napon csak magyar terméket vásároljanak, így demonstrálva kiállásunkat a hazai termelőkért, vállalkozásokért, munkavállalókért, a magyar gazdaságért!

Vedd a magyart, védd a hazait!

Belegondoltál már abba, hogy amikor a hétvégi bevásárlás kellékei után kutatsz a hipermarketben, vagy cipőt, műszaki cikket választasz a bevásárlóközpontban, azzal nem csupán a magad szükségleteiről gondoskodsz, hanem befolyással vagy hazánk gazdaságára is?

Tucatnyi vállalkozás sorsa múlhat azon, milyen termékre, szolgáltatásra költöd el a pénzed. De a magyar élelmiszerek, termékek megvásárlásával nem csupán munkahelyeket óvunk meg idehaza, hanem nemzetgazdaságunk fejlődését is segítjük.
Felelősen a társadalomban

Fontos, hogy a növekvő nemzetközi versenyben felismerjük a helyi értékek erejét, nemzeti kincseink gazdagságát. Támogasd a hazait, a helyit (nemcsak itthon, külföldön is), légy tudatos környezetünket, társadalmunkat illetően!

Forrás

Emlékeztető

A reformkor törekvései között fontos helyet foglalt el a hazai gazdaság felemelkedése. A liberálisok kezdetben a szabad piac eszméjét hirdették. 1842-ben Kossuth az ipartámogatás mellett érvelve egyik cikkében kifejtette, hogy amint az  „ egyes embernek szüksége van az erősb elleni ótalomra, s csak ép ezáltal lesz szabaddá, ép úgy a gyöngébb - azaz nemzetgazdasági szempontból szólva - fejletlenebb nemzetnek is ótalomra van az erősb ellen szüksége, különben közöttük az úgynevezett kereskedési szabadság olly forma lesz, minő van a boros hordó s a pincér között, aki azt szabadon csapra üti.”

– Kossuth Lajos: Statusgazdasági tájékozódás

Forrás